Biztosan önök közül is sokan találkoztak már azzal a problémával, hogy a szobanövények földjének a teteje egy idő után fehéres réteggel rendelkezik, azaz penészfoltos lett. Utánajártunk, mi okozhatja ezt a jelenséget, emellett tanácsot is adunk a cikkben a kezdő növénytartóknak, hogy megfelelő környezetet tudjanak teremteni a lakásban tartott növényeknek.
A penész kialakulásának megelőzése
Amennyiben egy fehér foltot látjuk megjelenni a virágföld tetején, az nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy túl lett öntözve a növény, és a földje nem tud kiszáradni. Emiatt alakul ki a penészfolt is a föld felszínén. Legegyszerűbben úgy lehet a penészesedést elkerülni, ha hagyjuk kiszáradni a növény földjét és csak azután öntözzük meg.
Megfelelő öntözéssel, lazább szerkezetű talaj érhető el
Amennyiben a penész már megjelent, akkor valamilyen gombaölő készítménnyel kezelni kell a föld felszínét, sőt a legtöbb esetben ilyenkor már magát a növényt is. Amennyiben ez sem biztosít megoldást, javasolt mindenképpen átültetni a szobanövényt egy sokkal lazább szerkezetű, perlittel dúsított földbe, esetleg tőzeges közegbe. Ezek a legfontosabb tényezők, így ha ezeket a lépéseket betartjuk, elkerülhető a penészedés kialakulása is.
Agyaggolyó alkalmazása is javasolt
Javasolt a növények földjébe agyaggolyót is keverni, vagy a cserép aljába elhelyezni, ugyanis nagyon hatékony, természetes, vegyszerektől mentes anyag. Az agyaggolyó képes felszívni a felesleges nedvességet , ezzel elkerülhetővé válik a túlöntözés is. Ugyanis felszívja a felesleges vizet, majd alulról, fokozatosan párologtatja vissza, így a növény gyökere nem tud elrothadni.
Fontos a föld minősége is
Hiszen a penészfolt megjelenése összefügg a föld minőségével is. A kötöttebb, kevésbé szellőző talajoknál sokkal gyakrabban jelentkezik ez a probléma, mert a talaj levegőtlen marad.
- A túlöntözés szintén elősegíti a penész kialakulását
- a penészedést a talajban jelen lévő tőzeggomba is okozhatja
- a túl magas pH-érték vagy a túlzott tápanyagbevitel is okozhatja
- ezek mellett a különböző gombafertőzések is hozzájárulhatnak ehhez
Ennek tükrében kimondhatjuk, hogy az egyik legfontosabb tényező a megfelelő minőségű talaj kiválasztása. Érdemes ehhez jó légáteresztő, laza szerkezetű virágföldet vásárolni, még akkor is, ha ez többe kerül, hiszen hosszútávon meghálálja a növény a megfelelő gondoskodást. Ha ezekre a tényezőkre odafigyelünk és betartjuk a szabályokat, akkor jó eséllyel elkerülhető a penészfoltok kialakulása.













