Ezt rontja el a legtöbb kertész: így ültesd a vöröshagymát tavasszal!
A vöröshagyma ültetésének sikere nem máson múlik, mint a pontos időzítésen és…
Ugyanolyan szép, mint a hortenzia, de nem annyira kényes: ezt ültetik most otthon a magyar kertészek is
A hortenzia egy igazán gyönyörű virág, azonban rendkívül kényes, amit egyre több…
Ezt készítem a medvehagymából már 15 éve, az egész családom teljesen rákattant
Ahogy egyre jobban megyünk bele a tavaszba, úgy zöldülnek ki a piacok…
Így ismerhető fel a fagykár a gyümölcsfákon
Vigyázni kell, ugyanis a tavaszi fagyveszély még fennállhat, ami sajnos igazán nagy…
Négy gyógynövény, amit évek óta írtunk és letaposunk a kertben, pedig igazából aranyat érnek
A máj az emberi szervezet egyik leginkább igénybe vett szerve, csak úgy…
Szinte megállás nélkül terem: így neveld a padlizsánt profi módon
A padlizsán alapvetően egy meleg éghajlati növény, ám néhány új fajtájának köszönhetően…
Egy dézsa, és kész a csoda: így nevelj látványos eukaliptuszt otthon
Van egy jó hírünk ugyanis kiderült, hogy lehet eukaliptuszt nevelni akár a…
Így csíráztassuk a citrommagot házilag – mutatjuk a trükköt
Citromot mi magunk is nevelhetünk otthon, magról. Azonban ahhoz, hogy mindez sikeres…
Kevés a hely a kertben? Ezeket a futó zöldségeket ültesd!
A kertben az ágyások kialakítása már kora tavasszal megtörténik, azonban ezek nem…
Ennyire kell tavasszal visszametszeni a leandert – ezt sokan elrontják
A leander metszése megosztja a véleményeket, hiszen van aki tartja magát ahhoz,…











