Nos, megérkezett az igazi nyár és vele együtt a kánikula is, ami tartósan fennmarad, hiszen az előrejelzések szerint egész hónapban 30 fok feletti hőmérsékletet jeleznek a meteorológusok.Ilyen időben mindenki szeretné hűvösebbé tenni az otthonát anélkül, hogy megemelkedne a villanyszámla összege. Vannak akiknek légkondicionáló sem áll a rendelkezésükre, de mi összegyűjtöttük azokat a módszereket amiket érdemes kipróbálni, hiszen jóval hűvösebb lehet tőle az otthonuk.
Íme a 10 legjobb tipp, amellyel energiatakarékosan lehűthető az otthonunk:
- Szükség lesz egy ventillátorra és pár darab üres vizes palackra. A palackokat meg kell tölteni vízzel, majd lefagyasztani, és ezeket kell kitenni a bekapcsolt ventilátor elé, ami így a nedves, hideg levegőt fogja keringetni a lakásban!
- Akassz fel egy nedves lepedőt a nyitott ablak elé, ami ezáltal hűteni fogja a helyiség levegőjét!
- Este, lefekvés előtt spricceld le a lepedőt úgy, hogy minimálisan átnedvesedjen. Ennek hatására az elpárolgó víz segít a szoba hőmérsékletének csökkentesében, és csökkenti a test hőérzetét is.
- Tedd az ágyneműhuzatodat egy nagy zárható műanyag zacskóba, majd rakd be a csomagot fél órára a fagyasztóba! Az így lehűtött huzat ugyan nem marad hideg egész éjjel, de megkönnyítheti az elalvást.
- Tegyél a fagyasztóba pár darab zselétasakot vagy jégakkut és tedd ezeket a lepedő alá lábadhoz, vagy akár a párnád alá amikor kellően lehűltek!
- Nyisd ki este lefekvéskor az ablakot és aludj a földön, ugyanis a meleg levegő felfelé száll, így minél alacsonyabban fekszel, annál tovább élvezheted a friss és hűvös levegőt!
- Cseréld le nyárra az ágyneműhuzatot és a műszálasat cseréld át egy jól szellőző, könnyű és természetes anyagból készült huzatra!
- Minden elektronikai eszköz hőt termel, így estére érdemes kihúzni a konnektorból minden olyan töltőt, kábelt és készüléket, amelyekre éjszaka amúgy sincs szükség!
- Tegyél a szobába szobanövényeket, ugyanos azok segítenek a beltéri levegő felfrissítésében és csökkenthetik a szoba hőmérsékletét!
- Javasolt a párátlanítás is, hiszen a párás szoba jóval melegebbnek és fülledtebbnek érződik, aminek köszönhetően nem lesz igazán frissítő az alvás!
Próbálják ki és alkalmazzák a legmegfelelőbbet, ami bevált önöknek, hogy a kánikulában is pihentetőbb alvásban lehessen részük. A módszerek közül azonban sok alkalmazható napközben is, így a lakás ennek köszönhetően nem tud majd átmelegedni!














