Amikor régi magyar ételeket emlegetünk, általában a gulyásra és az ehhez hasonló nehéz ételekre gondolunk. Pedig a gulyás régebben egy szűkebb réteg számára volt laktató étel, ugyanis az alföldi pásztorok fogyasztották előszeretettel. Azonban a nemesi és polgári konyhákban csak a 19. században lett ismert és kedvelt.
Őseink még nem így és nem ebben a formában készítették ezt a levest, sőt számukra nem is a hús volt az elsőszámú táplálékforrás. Sokkal inkább fogyasztották a szegényesebb köleskását, illetve a kölesből készült lepényt. Ők az egyszerű, könnyen elkészíthető, ugyanakkor tápláló ételeket részesítették előnyben, húshoz a szegényebb rétegben élők, csak ritkán jutottak hozzá.
A másik sokszor fogyasztott ételük a tarhó volt, amelyet napjainkban már alig készítenek, pedig kiváló hűsítőként szolgálhatna a forró nyári napokon. Tulajdonképpen egy sűrített joghurtszerű ételről van szó, amit tehén- vagy juhtejből készítenek. Sűrű és kissé savanykás, az úgynevezett tarhómagból készíthető ilyet az alföldi piacokon hajdan árultak is azoknak, akik csak alkalmanként készítették el ezt a tejterméket.
Önmagában is alkalmas fogyasztásra, de kenyérrel, kásával is kiváló étel és sokkal kiadósabb, laktatóbb. A tarhóból szűrt tarhótúró szintén gyakori étel volt őseinknél, ezek lényegében a napi táplálkozásuk részét alkották. A tarhó kifejezést ma már ritkán használják és inkább csak a Bácskában készítik, általában juhtejből.
