Kinyitod a mosogatógépet, és a poharak tiszták ugyan, de nem csillognak. Tompák, tejesek, néha csíkosak, mintha egy vékony fátyol ülne rajtuk. Sokan ilyenkor több mosogatószert tesznek a gépbe, vagy melegebb programot választanak, pedig attól a baj csak nagyobb lehet.
Melyik a kettő közül?
Két dolog okozhat homályos poharat. Az egyik a vízkő: a csapvíz ásványi anyagai lerakódnak az üveg felületén. Ez kellemetlen, de lemosható. A másik az üvegkorrózió, amikor maga az üveg felülete sérül apró karcokkal, és ez már végleges.
A kettőt egy egyszerű próbával lehet szétválasztani. Áztasd a poharat néhány percre ecetes vízbe, aztán töröld át. Ha kitisztult, vízkő volt rajta. Ha ugyanolyan homályos maradt, az üveg sérült, és már csak arra figyelhetsz, hogy a többi pohárral ne történjen meg ugyanez.
A túl lágy víz is árt
A vízkő ellen a megoldás a mosogatógép-só és az öblítő. A só lágyítja a vizet, az öblítőtől pedig az utolsó öblítésnél jobban lefolyik a víz az üvegről. Ezzel a legtöbb háztartásban rendbe jön a dolog.
Kevesen tudják viszont, hogy a lágyításon is túl lehet lőni. Egy nagy mosogatógépgyártó tájékoztatója szerint az üvegkorróziónak éppen a nagyon lágy víz az egyik fő oka, a magas hőfok, a hosszú programok és a gyengébb minőségű üveg mellett. A lágy víz gyorsabban oldja ki az üvegből az ásványi anyagokat, mint a kemény. Ha tehát a gépen a valósnál keményebb vizet állítasz be, a lágyító a kelleténél jobban dolgozik, és az üveg szenvedi meg.
Honnan tudod, milyen a vized?
A pontos vízkeménységet a helyi vízszolgáltató honlapján vagy az ügyfélszolgálatán tudod meg, általában német keménységi fokban (nk°). A gyártó tesztcsíkot is ajánl, ezt sok gép dobozában eleve mellékelik, de háztartási boltban is kapható.
Egy városon belül is lehet eltérés. Budapesten például a budai oldal és a pesti oldal ivóvize más vízbázisból érkezik: Budát nagyrészt a Szentendrei-szigetről, Pestet a Csepel-szigetről látják el, és a kettő összetétele nem egyforma. Költözés után ezért mindig nézd meg újra a beállítást.
Így vigyázz a poharakra
- Az üvegpoharakat a kíméletes, 40 fokos programon mosd, ha a gépeden van ilyen.
- A hosszú szárú poharakat rögzítsd úgy, hogy mosás közben ne dőljenek el, és ne érjenek egymáshoz.
- Ne adagolj több mosogatószert a javasoltnál.
- A drága, régi vagy kézzel festett poharakat inkább kézzel mosd el langyos vízben, és rögtön töröld szárazra.
Ha nem csak a poharak, hanem az edények is rosszul jönnek ki, a gépben lehet a hiba. Egy fogpiszkálóval kideríthető, miért nem mos rendesen a mosogatógép.
via femili.hu




