A régi falvakban november utolsó napján a fokhagyma nemcsak a konyhában került elő. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a fokhagyma a rontás elhárításának egyik legrégebbi eszköze volt: az ablakba tették, az ajtó alá, a küszöb mellé, hogy éjjel a boszorkány se jusson be a házba.
András napja, november 30. azért lett ilyen alkalom, mert az egyházi naptárban fordulópont. A lexikon szerint a hozzá legközelebb eső vasárnap az advent első vasárnapja, vagyis András napjával kezdődik az ünnepi időszak. A 18. század végéig kötelező ünnep volt, előtte böjttel.
Fokhagyma az ajtóra, a kertre, az ólra
A legkonkrétabb leírás a moldvai csángóktól maradt ránk. Egy Szászkúton gyűjtött népmese, amelyet a Moldvai Magyarság című lap közölt, arról szól, hogy András éjjelén sötétedés után nem szabad söpörni, és a falu népe fokhagymával kente be a kertet. Más gyűjtések szerint a csángók a farkasok ellen is fokhagymával kenték be az ajtót.
A szomszédos Romániában ugyanez a szokás ma is ismert. Carmina Maior, a nagyszebeni ASTRA Múzeum muzeológusa az Adevărul napilapnak azt mondta, hogy november 29-ről 30-ra virradó éjjel fokhagymát kennek az ajtósarokra, a küszöbre és az ablakokra, mindenhová, ahol a gonosz bejuthat. A román hiedelem szerint ilyenkor járnak a strigoi nevű visszajáró lelkek. Az istállót is bekenik, a gyerekek kezére pedig fokhagymával keresztet rajzolnak.
Miért pont a fokhagyma?
A néprajzi források nem a szagot adják meg okként, egyszerűen a rontáselhárító tárgyak közé sorolják. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a fokhagyma mellett vastárgyat tettek a küszöbre, seprűt támasztottak az ajtónak, és mákot szórtak szét, mert a hiedelem szerint a boszorkánynak minden szemet fel kellett szednie, mielőtt bejuthatott volna. A logika mindegyiknél ugyanaz: a ház nyílásait kellett lezárni a veszélyes éjszakákon.
Gombóc, böjt, almás pohár
Magyarországon András napja inkább a lányok ünnepe volt. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint sokan egész nap böjtöltek, és abban reménykedtek, hogy éjjel megálmodják a jövendőbelijüket. Gután este csak három harapásnyi kenyeret ettek.
A szerelmi jóslások közül a lexikon szerint a gombócfőzés volt a legelterjedtebb: a lányok tizenhárom gombócot készítettek, tizenkettőbe egy-egy férfinevet rejtettek cédulán, egy üres maradt. Amelyik elsőként jött fel a víz tetejére, az mondta meg a leendő férj nevét. Ha az üres, abban az évben nem volt esküvő.
Máshol egy pohár vízbe piros almát tettek az ágy alá. Reggel a lány megette az almát, megitta a vizet, és az első férfi, akit az utcán meglátott, lett a jövendőbeli. A fonóból hazafelé pedig megrázták a zsúptetős házak ereszét, és figyelték, milyen mag hull a kötényükbe: búza esetén módos gazdalegény, rozs esetén szegényebb, zsellér kérő várt rájuk.
Az ajtót ma már ritkán kenik be, a gombócfőzés viszont sok családban játékként tovább él.
Források: Magyar Néprajzi Lexikon: András napja, Magyar Néprajzi Lexikon: rontás elhárítása, Adevărul
