2017 júliusában az Antarktiszi-félsziget keleti partján levált a Larsen C jégselfből az A68 nevű jéghegy, nagyjából 5800 négyzetkilométernyi jég, ami több mint tízszer akkora, mint Budapest. Ahol addig mintegy kétszáz méter vastag jégtakaró ült a tengeren, ott hirtelen napfény érte a vizet, és alatta a tengerfenék is elérhetővé vált. Ember még soha nem látta.
Két évvel később egy dél-afrikai kutatóhajó, az SA Agulhas II érkezett a térségbe, két céllal. Az egyik a tudományos felmérés volt, a másik egy legenda: Ernest Shackleton 1915-ben elsüllyedt hajója, az Endurance felkutatása. A hajóroncsot akkor a vastag tengeri jég miatt nem találták meg, csak 2022-ben, több mint 3000 méter mélyen. A 2019-es út viszont egészen más meglepetéssel szolgált.
Ezer kör a tengerfenéken
A hajóról leengedett, Lassie nevű távirányítású víz alatti robot kamerája a szürke, finom planktontörmelékkel borított tengerfenéken kör alakú, tisztára söpört foltokat mutatott. Nem egyet és nem tízet, hanem ezernél is többet. Mindegyik egy fészek volt, amelyet egy hal takarított ki, rakott tele ikrával, és őrzött addig, amíg a kicsik ki nem keltek.
A fészkeket a Lindbergichthys nudifrons építi, egy kis termetű antarktiszi sziklahal, angol nevén yellowfin notie, amely a déli-sarki vizek hidegéhez alkalmazkodott. A felvételek elemzéséről a Frontiers in Marine Science folyóiratban 2025. október 29-én jelent meg tanulmány, az Essexi Egyetem tengerbiológusa, Russell Connelly és kollégái tollából.
A számnál is meglepőbb volt az elrendezés. A fészkek nem összevissza szóródtak szét, hanem jól elkülönülő formákat rajzoltak: magányos fészkeket, íves sorokat és sűrű csoportokat.
Az önző csorda a mélyben
A kutatók egy régi, 1971-ben megfogalmazott viselkedési elmélettel magyarázzák a mintázatot, az úgynevezett önző csorda elvével. Ennek lényege, hogy egy csoportban minden egyed a többiek mögé próbál húzódni, mert a ragadozó jellemzően a szélén állót kapja el. A sűrű csoport közepe tehát a legbiztonságosabb hely.
A fészkeknél ugyanez látszik. A szoros csoportok közepén lévő halakat a szomszédok fészkei védik, a magányos, szélső fészkek gazdái viszont valószínűleg a nagyobb, erősebb példányok, amelyek egyedül is meg tudják védeni az ikráikat. A tengerfenék így egyfajta térképpé válik, amelyről leolvasható, ki milyen erős a kolóniában.
A nagy testvér a Filchner-jégself alatt
Ez a lelet nem előzmény nélküli. 2021 februárjában a német Alfred Wegener Intézet Polarstern nevű kutató-jégtörője a Weddell-tenger déli részén, a Filchner-jégself közelében egy vontatott kamerarendszerrel ennél sokkal nagyobb fészektelepet talált. Az Autun Purser vezette csoport 2022 januárjában a Current Biology folyóiratban közölte az eredményeket.
Ott egy másik faj, a Neopagetopsis ionah nevű jéghal fészkelt, 420 és 535 méter közötti mélységben. A közvetlenül átvizsgált 45 600 négyzetméteren 16 160 fészket számoltak meg, és ebből becsülték meg, hogy a legalább 240 négyzetkilométeres területen nagyjából 60 millió aktív fészek lehet. Ez a terület Budapestnek majdnem a fele. Egy fészekben átlagosan 1735 ikra volt, a halak össztömege pedig becslésük alapján meghaladja a 60 ezer tonnát. A telep vize a környezeténél akár két fokkal melegebb, és a kutatók szerint ez lehet az oka, hogy a halak éppen ide gyűlnek.
Ennek a fajnak a vére ráadásul színtelen. A jéghalaknak nincs működő hemoglobinjuk, az oxigén közvetlenül a vérplazmában oldva jut el a szöveteikhez. Ez csak azért lehetséges, mert a jéghideg víz sok oldott oxigént tartalmaz.
Az intézet kutatói egy évvel később kamerákkal tértek vissza, hogy kiderítsék, a kolónia egész évben aktív-e, és a halak ugyanoda térnek-e vissza.
Miért nem védett még a terület?
Mindkét csoport arra jutott, hogy ezek a fészektelepek sérülékeny tengeri ökoszisztémák, és alátámasztják a Weddell-tengeri tengeri védett terület létrehozását. A Purser-féle kolónia fölött például Weddell-fókák merülnek éppen a fészkek mélységéig, vagyis a halak egy egész táplálékláncot tartanak el.
A javaslat évek óta az Antarktiszi Tengeri Élővilág Védelméről szóló Bizottság asztalán van, de elakad. A bizottságban konszenzussal kell dönteni, egyetlen tag is megakadályozhatja az elfogadást. A 2020-as és a 2021-es ülésen sem született megállapodás, a környezetvédő szervezetek szerint Kína és Oroszország tartotta vissza a döntést.
A fészkek közben ott maradnak a jég alatt, és a kamerák újabb részleteket hoznak róluk. Egy jéghegy leválása nélkül talán sosem tudnánk, hogy a déli tengerek fenekén ilyen szervezett élet zajlik.
Források: frontiersin.org, awi.de, popsci.com, fondationtaraocean.org
