Az elmúlt években Albánia az egyik legnépszerűbb európai úti céllá vált, most azonban egy különös történet miatt került a figyelem középpontjába. Két évvel azután, hogy egy olaszországi strandról nyomtalanul eltűnt 350 prémium napágy, a bútorok váratlan helyen kerültek elő: egy albán tengerparton.
Egy turista bukkant rá az eltűnt napágyakra
A különös eset még 2024 júniusában kezdődött, amikor az észak-olaszországi Reggio Emiliában működő Onde Chiarestrandfürdőből egyetlen éjszaka alatt eltűnt 350 luxus napágy.
A rejtélyt végül egy Olaszországból érkezett turista oldotta meg. Nyaralása során az albániai Capo Rodoni strandján felfigyelt arra, hogy a napágyakon ugyanaz a felirat szerepel, mint az olasz fürdőben. Felfedezéséről értesítette az üzemeltetőket.
Ajánló: Kegyetlen drágulás jöhet több élelmiszernél, mutatjuk, hogy mi drágulhat
Tudják, hol vannak, mégsem tudják visszaszerezni
A strand tulajdonosai azonnal felismerték az ellopott bútorokat, és egy Albániában dolgozó ügyvéd segítségét is kérték. Ennek ellenére eddig nem sikerült visszaszerezniük a napágyakat.
A közösségi médiában megjelent friss felvételek szerint a bútorok még mindig ugyanazon az albán strandon vannak, ahol a turisták továbbra is használják őket.
45 ezer eurós kárt okozott a lopás
Enrico Cavazzoni, az Onde Chiare tulajdonosa az olasz sajtónak úgy nyilatkozott:
„Tudjuk, hol vannak a napágyak, de két év után sem találunk módot arra, hogy visszaszerezzük őket.”
A lopás jelentős anyagi veszteséget okozott az üzemeltetőknek: a 350 napágy összértéke mintegy 45 ezer euró volt.
Egyre népszerűbb úti cél Albánia
Albánia az elmúlt években látványosan megerősítette pozícióját az európai turizmusban. Egy nemrég közzétett, a Visa hitelkártya-társaság anonim tranzakciós adatait elemző felmérés szerint az országba irányuló turizmus 75 százalékkal nőtt, így mára Európa egyik leggyorsabban fejlődő nyaralóhelyévé vált.
Érdekes lehet: Rossz hír az IKEA rajongóknak: fontos változás jön















