A közösségi médiában az utóbbi hónapokban új név alatt terjed egy régi szokás: „house burping”, vagyis a ház „böfögtetése”. A lényege egyszerű: naponta néhányszor pár percre tárjuk ki az összes ablakot, és cseréljük le a benti levegőt. Felmerül azonban a kérdés, hogy ettől tényleg egészségesebb lesz-e a lakás, vagy csak a benti kórokozókat cseréljük le a kinti szennyezésre.
Németországban ezen senki nem lepődik meg. Ott a Lüften, illetve a Stoßlüften, vagyis a rövid, lökésszerű szellőztetés évtizedek óta a mindennapok része. Egyes bérleti szerződések kifejezetten elő is írják, hogy a lakó rendszeresen szellőztessen, elsősorban azért, hogy ne alakuljon ki pára és penész.
Vikram Niranjan, az ír Limericki Egyetem közegészségügyi docense szerint ennek komoly oka van. A lakásban felgyűlik a pára, a füst, a bútorokból és tisztítószerekből kipárolgó vegyi anyagok, valamint a kilélegzett levegővel távozó részecskék. A jól szigetelt, légmentesen záródó otthonok nemcsak a meleget, hanem a szennyező anyagokat is bent tartják. A gyors, alapos szellőztetés ezeket hatékonyan felhígítja.
A kutató egy iskolai vizsgálatot is idéz. Amikor egy osztályteremben minden ajtót és ablakot kinyitottak, a szén-dioxid szintje körülbelül 60 százalékkal csökkent, a szimulált vírusterhelés pedig egy nyolcórás nap alatt több mint 97 százalékkal. A magas fertőzési kockázatú zónák a terem nagyjából 15 százalékára szorultak vissza.
Van azonban egy bökkenő. A kinti levegő sem mindig tiszta: a forgalmas utak mentén sok a finom szálló por (PM2,5) és a nitrogén-dioxid, amelyek a szívet, a tüdőt és az idegrendszert is terhelik. A forgalmas utak közelében lévő iskolákban például csúcsidőben, nyitott ablaknál a benti levegő is szennyezettebb lett. Ahol viszont a házat zöld növényzet veszi körül, és messze van a főúttól, ott jóval kevesebb közlekedési eredetű részecske jut be, mert a növények megszűrik a port, és eloszlatják a szennyezést.
Mikor érdemes ablakot nyitni?
A légszennyezés jellemzően a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején a legmagasabb. Érdemes ezért ezeken kívül, vagy egy kiadós eső után szellőztetni, amikor az eső átmenetileg kimossa a levegőből a részecskéket. A rossz benti levegő ráadásul nemcsak a légutakat terheli: rontja a koncentrációt, a gondolkodást, és a kutatások szerint összefüggésben állhat a szorongással és a levertséggel is.
A módszer is számít. A német szokás, amikor néhány percre teljesen kitárják az ablakot, sokkal gyorsabban frissíti a levegőt, mint az egész nap bukóra nyitott ablak, és közben sokkal kevesebb hő vész el. Ha két, egymással szemben lévő ablakot nyitunk ki, a kereszthuzat még jobban felgyorsítja a légcserét. Hogy pontosan meddig tartsuk nyitva, arról itt írtunk bővebben: sokan rosszul csinálják, sem az 5, sem a 30 perc nem jó.
Niranjan szerint a mérleg egyértelmű: télen öt perc ablaknyitás néhány fillérnyi fűtési veszteséggel jár, a rossz benti levegővel összefüggő krónikus légúti betegségek kezelése viszont évente sokba kerül. A pára elleni küzdelemben egyébként a japánoknak is van egy bevált módszerük, a fűtés hatékonyságáról pedig egy fűtésszerelő papírlapos trükkje árulhat el sokat.
A kutató tanácsa végül az arany középút: rövid, alapos szellőztetés a csúcsforgalmon kívül, lehetőleg a csendes utcára vagy a kertre néző ablakokon. Így kiszellőznek a felgyűlt szennyező anyagok és az elhasznált levegő, ami különösen a vírusszezonban számít sokat.
via curieux.live














