A hidegháború idején nemcsak a világűrért folyt a verseny. Az 1950-es évek végén néhány amerikai tudós azt találta ki, hogy lefúrnak a földkérgen keresztül egészen a köpenyig, és onnan hoznak fel kőzetmintát, ahonnan addig még soha senki. A helyszín legalább annyira merész volt, mint maga az ötlet: nem a szárazföldet választották, hanem az óceán fenekét. Az első próbafúrás 1961-ben jobban sikerült, mint remélték. Utána jöttek az elszálló költségek, a politikai viták, és végül a Kongresszus egyszerűen elzárta a pénzcsapot.
Egy félig tréfának szánt tudóskör ötlete
A terv az American Miscellaneous Society (AMSOC) nevű laza társaságban született, amelynek már a neve is ugratás volt: kb. „Amerikai Vegyes Társaság”. 1957 márciusában Walter Munk oceanográfus vetette fel az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (NSF) egyik bizottsági ülésén, hogy a Föld szerkezetét csak közvetlen mintával lehetne igazán megérteni. A körhöz olyan nevek tartoztak, mint Harry Hess geológus, Roger Revelle és Maurice Ewing.
A cél a Mohorovičić-határfelület volt, röviden a Moho. Ez az a határ, ahol a kéreg véget ér és a köpeny kezdődik. Andrija Mohorovičić horvát szeizmológus mutatta ki 1909-ben a földrengéshullámok alapján. A projekt neve innen jött: Moho és „hole”, azaz Moho-lyuk.
Miért pont a tenger alatt?
A kontinensek alatt a kéreg jellemzően 30-40 kilométer vastag, hegységek alatt még ennél is több. Az óceánok alatt viszont csak nagyjából 5-10 kilométer. A tudósok úgy számoltak, hogy ott sokkal kevesebb kőzeten kell átjutni. A gond csak az volt, hogy ehhez egy hajónak kilométeres vízmélység fölött kellett órákon, napokon át egy helyben maradnia.
A szárazföldön később a szovjetek próbálkoztak hasonlóval: a Kola-félszigeten 12 kilométer mélyre jutottak, de a köpenyt ők sem érték el.
1961 tavasza: öt lyuk Mexikó partjainál
1961 márciusában és áprilisában a CUSS I nevű, átalakított fúróhajó a mexikói Guadalupe-sziget közelében dolgozott, kb. 3600 méteres vízmélység fölött. Öt lyukat fúrtak, a legmélyebb 183 méterre (601 lábra) hatolt be a tengerfenékbe. A legalsó mintában kb. 13 méternyi bazalt volt, az óceáni kéreg jellegzetes kőzete.
Hogy a hajó ne sodródjon el, oldalra szerelt hajtóművekkel tartották a helyén, így kb. 180 méteres körön belül maradt a fúrás pontja fölött. Ez a dinamikus pozicionálás egyik első gyakorlati alkalmazása volt. Ma enélkül elképzelhetetlen volna a mélytengeri fúrás.
A fedélzeten ott volt John Steinbeck is, aki a Life magazinnak írt riportot az expedícióról (1961. április 14.). A hajó formáját egészen gúnyosan egy budi áramvonalához hasonlította. Az első szakasz kb. 1,7 millió dollárba került, kevesebbe, mint amennyit terveztek.
Aztán jött a második szakasz
A sikeres próba után a projekt sokkal nagyobb léptékre váltott, és innen kezdett minden félremenni.
| Év | Mi történt? |
|---|---|
| 1957 | Walter Munk felveti az ötletet |
| 1958 | Megérkezik az NSF első támogatása |
| 1961. március-április | Próbafúrás a CUSS I hajóval, 183 méter a tengerfenékben |
| 1962. február | A Brown & Root céget választják fővállalkozónak |
| 1965. július | Az új fúróplatform építésére kb. 125 millió dolláros ajánlatok érkeznek |
| 1966 | A Képviselőház megvonja a pénzt, a projekt leáll |
A Brown & Root kiválasztása már akkor vitatott volt. A cég eredetileg 35 millió dollárt és 1,8 millió dolláros menedzsmentdíjat kért, a tervezett úszó fúróplatform építésére érkezett ajánlatok azonban már 125 millió dollár körül jártak. Ez mai árfolyamon kb. 40 milliárd forint, és akkor még az infláció nincs is benne.
1966 februárjában meghalt Albert Thomas texasi képviselő, a projekt egyik legfontosabb támogatója. A vietnami háború egyre több pénzt vitt el, így a Képviselőház még abban az évben leállította a Mohole-t. Addig nagyjából 57 millió dollár fogyott el, ami mai árfolyamon kb. 18,4 milliárd forint. A köpenyt meg sem közelítették.
Kudarc volt, vagy mégsem?
Pénzügyileg egyértelműen az. A tudomány viszont rengeteget nyert vele. Az 1961-es próba bebizonyította, hogy mély víz alatt is lehet fúrni, és ebből nőtt ki a Deep Sea Drilling Project. Ennek hajója, a Glomar Challenger 1968-ban indult útnak, és már 1969 januárjában olyan mintákat hozott fel, amelyek a lemeztektonika elméletét támasztották alá.
- 1975-től a program nemzetközivé vált.
- 1993. február 23-án a 504B jelű lyuk 2111 méterre jutott a tengerfenék alá. Ez lett az óceáni kéreg egyik legmélyebb fúrása.
- A Moho-t a mai napig senki nem fúrta át, sem a tenger alatt, sem a szárazföldön.
Az ember által elért legmélyebb pontok ma is a szárazföldön vannak. A dél-afrikai aranybányákban például 4 kilométer mélyen, 60 fokos kőzetek között dolgoznak. Az alábbi videó a Mohole első, 1961-es fúrását mutatja be:
Kapcsolódó cikkeink
