Egy helyi kísérlet jól megmutatta, mennyit számít, hogyan rakjuk fel a tűzifát. Ugyanazt a fát, ugyanakkor vágták és ugyanakkora hasábokra hasították, mégis teljesen máshogy száradt, attól függően, hogyan tárolták.Az első rakást a földtől elemelve rakták fel, úgy, hogy a hasábok között járhasson a levegő, és csak a tetejét takarták le az eső ellen. A második szorosan, egymáshoz préselve állt, közvetlenül a földön, és teljesen be volt takarva ponyvával. Tavaszra az első szépen kiszáradt, a második tele maradt nedvességgel.
Miért a levegő a legfontosabb?
A cikk szerint a légmozgás a fa természetes száradásának egyik legfontosabb feltétele. Ha a hasábok szorosan egymáshoz préselődnek, és alig van köztük hely, a nedvesség sokkal lassabban tud távozni. A teljesen beponyvázott rakásban ráadásul megreked a pára, és a fa szinte befülled.
Ezért ezt ajánlják:
- Emeld el a rakást a földtől, például raklapra vagy gerendákra, hogy ne szívja fel a talaj nedvességét.
- Hagyd szabadon az oldalát, hogy folyamatosan járja a levegő.
- Csak a tetejét takard le, hogy eső és hó ne érje.
- Ne zárd be teljesen ponyvába.
Mennyi nedvesség lehet a fában?
A jó égéshez a fa nedvességtartalma nagyjából 20 százalék vagy annál kevesebb legyen. A túl nedves fa lassan gyullad, sokat füstöl, és a hőjének egy része arra megy el, hogy a vizet elpárologtassa, ahelyett hogy a lakást melegítené.
Kedvező körülmények között a puhafa kb. hat hónap alatt szárad ki, a keményfának, például a bükknek, a gyertyánnak vagy a tölgynek általában legalább egy év kell. A legpontosabb képet egy egyszerű fanedvességmérő adja: frissen kettéhasított hasáb belsejébe nyomd, ne a külső, már kiszáradt felületre.
Az a pár perc, amit a gondos rakásra szánsz, szárazabb fát és jobb téli fűtést hoz. Hogy melyik fafaj fűt jobban, arról egy másik horvát kísérlet is szolgált érdekes eredménnyel.
via podravski.hr
