Egy német tó fenekéről olyan faleleteket hoztak fel búvárrégészek, amelyeken több mint tízezer év után is jól látszanak az emberi kéz nyomai. A szász-anhalti Arendsee mélyén talált cölöp és deszkák nagyjából 10 500 évesek, vagyis a középső kőkorból, a mezolitikumból származnak.
A felfedezés azért kapott ekkora figyelmet, mert ilyen korú faanyag szinte sosem marad meg. A leletek ráadásul arra utalhatnak, hogy a vadászó-gyűjtögető emberek már jóval a földművelés előtt is építettek tartós szerkezeteket.
Mit találtak pontosan a tó fenekén?
A szász-anhalti Műemlékvédelmi és Régészeti Hivatal (LDA) búvárrégészei a Salzwedel környéki Altmarkban fekvő tóban, körülbelül 20 méteres mélységben dolgoztak. Az iszapból ezeket hozták felszínre:
- egy nagyjából 1,60 méter magas facölöpöt, rajta a kivágás jól látható nyomaival,
- több hasított deszkát, a leghosszabb közülük 1,30 méteres,
- a darabok kora a vizsgálatok szerint körülbelül 10 500 év.
A szakértők szerint a fákon egyértelműen látszik, hogy szándékosan munkálták meg őket: kivágták, hasították és formára alakították. Nem természetes úton a vízbe sodródott uszadékfáról van tehát szó, hanem emberi munka eredményéről.
Kik éltek itt 10 500 évvel ezelőtt?
A mezolitikum a jégkorszak vége után kezdődött. Közép-Európában ekkor még vadászó, halászó és gyűjtögető közösségek éltek, amelyek az évszakokhoz igazodva vándoroltak a vadállatok, a halban gazdag vizek és a gyűjthető növények után. A földművelés és vele az állandó falvak a mai Németország területén csak évezredekkel később, nagyjából 7500 éve jelentek meg.
A Kárpát-medencében a földművelő közösségek valamivel korábban, Kr. e. 6000 körül tűntek fel az Alföld déli részén, ezt a régészek Körös-kultúraként ismerik. A hazai mezolitikum emlékei jóval szegényesebbek: a legismertebb lelőhelyek a Jászságban vannak, ahol főként kőeszközök és egykori táborhelyek nyomai kerültek elő.
Hogyan maradhatott meg a fa ennyi ideig?
A fa a földben általában néhány évtized vagy évszázad alatt elkorhad, mert a gombák és baktériumok lebontják. Az Arendsee viszont különleges hely: egy föld alatti sótelep fölött fekszik, a medre lassan süllyed. A leleteket vékony üledékréteg borította be, az oxigénszegény környezetben pedig a bomlást okozó élőlények nem tudtak dolgozni.
Hasonló okból maradnak meg a lápokba és tavakba került régi cölöpök is. Nem ez az egyetlen eset, hogy a mélység szinte érintetlenül őriz meg valamit: egy kanadai bánya mélyén akár 2,6 milliárd éves vizet is találtak, amelyet a kutató meg is kóstolt.
Miért ilyen fontos ez a lelet a kutatóknak?
Harald Meller, Szász-Anhalt tartományi régésze szerint a leletek új megvilágításba helyezik a középső kőkort. Közép-Németországban ennek a korszaknak az építményeit eddig csak talajelszíneződésekből ismerték, vagyis abból a sötétebb foltból, amit az elkorhadt cölöp hagy maga után a földben. Most viszont maguk a fadarabok kerültek elő.
Ha a cölöp és a deszkák valóban kunyhók vagy más tartós építmények részei voltak, akkor ezek mintegy 3000 évvel megelőzhetik a földművelők megjelenését a térségben. A kutatók ugyanakkor óvatosak: egyelőre nem tudni, hogy lakóhelyhez, tárolóhoz vagy valamilyen egészen más szerkezethez tartoztak.
Mi lesz a következő lépés?
A munka nem állt meg. A Fraunhofer IOSB-AST kutatóintézettel közösen távirányítású víz alatti járművel, nagy felbontású szonárral térképezik fel a tó egykori partvonalát. Ebből derülhet ki, hol érhetett véget a kőkori part, és hol lehetnek még további leletek, amelyeket a következő merülések során hozhatnak fel.
Az ember mindig is kíváncsi volt arra, mit rejt a mélység. Ez hajtotta azokat is, akik 12 kilométer mélyre fúrtak a föld alá, és azokat a régészeket is, akik most a német tó iszapjából olvasnak ki egy tízezer éves történetet.
via archaeology.org
