Ugrás a tartalomra
AjánlóEzért kell decemberben is megöntözni az örökzöldeket›
Szórakozás

Csak kevesen tudják, de ez az 5 csillagjegy kívülről igéző, ám belülről igazi gonoszság

Szerző: Nagy Boglárka· Publikálva: 2026.09.13. 13:22 3 perc

Rengeteg dolgot kiolvashatunk egy ember csillagjegyéből. Szokásaink, személyiségeink, és a kapcsolatainkhoz való viszonyulásunk, az életre való megnyilvánulásunk, bizony meghatározhatják a bensőnket.

Hirdetés

Halak

A Halak csillagjegyű emberek ámbár nagyon elragadónak tűnhetnek, és pontosan tudják, hogy hogyan forgathatják a szavakat úgy, hogy, az a javukra szolgálhasson, és ez valóban általában egy jó csapdának bizonyul. Viszont, hihetetlenül manipulatívak tudnak sokszor lenni, és csak azoknak engedik le a maszkot, árasszák el a szeretetükkel, és figyelmükkel, akitől valami viszonzásra várnak. Ahogy megkapják, amit szerettek volna, és amire szükségük van, szinte azonnal elfelejtik a ‘szeretett személyt’.

Ez is érdekelhet7 nagymamarecept, amit minden unokának meg kellene tanulnia

Oroszlán

Náluk a pohár vagy félig üres, vagy félig tele van. Jellemző rájuk a pesszimista, túlzott negatív gondolkodás, valamint gyakran bizonyulnak kishitűnek. Éppen ezért, sokszor a világot egyfajta zöld szemüvegen keresztül, rossz szemmel és a bal oldaláról szemlélik. Nem viselik el maguk körül a túlzott kedvességet, ezért az embereknek nem sikerül könnyen a közelükbe kerülni, és nagyon manipulatívak is tudnak lenni.

Bak

A Bakok a tökéletesség megtestesítőik, amire általában büszkén felhívják a figyelmet a társaságban. Ha nem is teszik, a kinézetükkel csak úgy falják befelé az elismert pillantásokat. Önimádatukról, naivitásukról ismerszenek meg, és ezt senki előtt sem palástolják. Elég sűrűn előfordul, hogy egy hirtelen fellépő boldogság miatt érzelmi kitörésekről tesznek tanúbizonyságot, amely gyakran nehezen tűrhető a szeretteik számára.

Szűz

Jellemzően rájuk, hogy lekicsinyítsen másokat, mindeközben az erkölcsösségről oktasson ki. Szokás mondani, hogy bort iszik, vizet prédikál. A legkisebb hibáikért is meglátnak bárkit, és heseven kritizálni őket emiatt, vagy, aki nem az ők elképzeléseik szerint tesznek, vagy beszélnek, reaglának. Nehezebb együtt lakni velük egy olyan embernek, aki hamarabb felkapja a vizet, mert minden mozdulata nyomán szinte csak a kritikát, lenéző szavakat kell hallgatnia.

Ikrek

Személyiségükből adódóan, sosem tudják, hogy mikor mit mondanak. Előbb beszélnek, semmint átgondolnák, hogy mit engednek ki a szájukon. A legkétszínűbb jegyek közé tartozik, és mikor ezt észrevesszük, jobb elkerülni őket ilyenkor, legfőképp, ha nem akarunk szembenézni az eszetlen dühöngésével. Tökéletes alapanyagok hazugságok hadának és nevezhetjük őket két lábon járó manipulátoroknak. Nem hezitálnak ilyenkor egy percig sem, hogy mások érzéseire, lelkiismeretére hatva érjék azt el, amit akarnak.

Hirdetés
Megosztás Facebookon

Friss

Ez is érdekelhet