A szibériai vörösfenyves hegyről hegyre ugyanolyan zöld, ezért a kopasz, szürke kőkúp, amely nagyjából egy tízemeletes ház magasságáig emelkedik ki a fák közül, messziről feltűnik. Vadim Kolpakov orosz geológus 1949-ben, egy térképező expedíció során írta le az Irkutszki terület északi részén, a Bodajbói járásban, a Patomi-felföld lejtőin, és a képződmény azóta sem hagyja nyugodni a kutatókat.
A francia Science et Vie egy 2025-ös orosz tanulmány nyomán vette elő újra a történetet, a részletek nagy része pedig a szibériai kutatóintézetek jelentéseiben olvasható. A helyiek jóval Kolpakov előtt ismerték a kúpot, és a népszerű források szerint „a tüzes sas fészkének” hívták. A tudományos irodalom Patom-kráterként vagy Kolpakov-kúpként tartja számon.
Mekkora valójában?
A címekben szereplő kerek számok nagyjából megállják a helyüket. Dmitrij Gyemezsko, az Orosz Tudományos Akadémia jekatyerinburgi Geofizikai Intézetének kutatója körülbelül 39 méteres magasságot és nagyjából 160 × 130 méteres alapot ad meg. A kúp tehát nem szabályos kör, hanem kissé megnyúlt.
A tetején gyűrű alakú sánc fut körbe, nagyjából 80 méter átmérővel, a belsejében 12-15 méter mély mélyedés, annak közepén pedig egy kisebb domb ül. Az egész jórészt szétzúzott, szögletes mészkőtömbökből áll, közéjük homokkő- és palatömbök keverednek. A kőzet maga ősi, a proterozoikumból származik, vagyis több százmillió éves, csak a halom formája fiatal. Az egymillió tonnás tömeg becslés, amelyet a népszerű ismertetők szinte mindenhol átvesznek, pontos mérés nem áll mögötte.
Becsapódás, gőz vagy jég
Kolpakov először meteoritra gondolt, és ez az elképzelés évtizedekig tartotta magát. Volt, aki a Tunguzka-eseménnyel is összekötötte, vagyis az 1908-as szibériai légrobbanással, ám a fák kora ezt később kizárta. Szergej Obrucsev már 1951-ben inkább a mélyből feltörő gáz- és gőzsugárra gyanakodott.
A legalaposabb vizsgálatot az irkutszki Vinogradov Geokémiai Intézet és a Szibériai Növényélettani és Biokémiai Intézet közös csapata végezte 2006-ban és 2008-ban. Viktor Antipin, Alekszandr Fedorov és Vlagyimir Voronin a kőzetek kémiájából indultak ki: a kráter karbonátjaiban nagyon kevés nikkelt mértek, ami rosszul illik egy vasmeteorithoz. Az oxigénizotópok arra utaltak, hogy a mészkövet legalább 100 fokos víz járta át. A következtetésük az lett, hogy freatikus robbanás, vagyis túlhevült, nagy nyomású víz és gőz robbanása emelte ki a kőtömeget, talán mélyben megrekedt magma hőjétől, talán egy törésvonal mentén hirtelen csökkenő nyomás miatt.
Viktor Alekszejev permafrost-kutató 2012-ben egészen más magyarázatot adott. Ő a kúpot egy különleges fagyhalomnak, úgynevezett pingónak tartja: a repedezett, karsztos kőzetben a víz megfagyott, kitágult, és lassan felpúposította a felszínt, a jeges törmelék pedig idővel szétfolyt, ebből lett a gyűrűs sánc és a beroskadt közép.
A legújabb magyarázat éppen Gyemezskótól származik, aki 2025 júliusában a Doklady Earth Sciences folyóiratban közölte. Ő a kettőt ötvözi: először a mélyből feltörő gázok repesztettek egy függőleges, összetört zónát a kőzetbe, ebbe később hosszú időn át eső- és olvadékvíz szivárgott, a fagy pedig az örökké fagyott talajig hatolva formálta tovább az egészet. A helyszínen végzett gravitációs mérés a kúp alatt körülbelül 0,6 milligalos negatív eltérést mutatott, ami lazább, kisebb sűrűségű kőzetre utal, az elektromágneses szondázás pedig grafitban gazdag, áramvezető homokkövet talált.
A helyszínen sem meteoritanyagot, sem vulkáni kőzetet nem találtak, és egyik elmélet mögött sincs egyetértés a kutatók között.
Amit a vörösfenyők elárultak
A kor kérdésében a fák lettek a legfontosabb tanúk. Voronin csoportja 30 vörösfenyő-törzskorongot és 40 fúrt mintát elemzett, és az évgyűrűk szélességéből, deformációiból rakta össze az eseményeket.
A kúpon élő legöregebb fák körülbelül 300 évesek. A környéken viszont 400-480 éves példányok is akadnak, amelyek egy nagyjából 500 évvel ezelőtti tömeges faledőlés után nőttek fel, és a kutatók ezt tartják a képződés kezdetének. A gyűrűkben egy későbbi katasztrófa nyoma is ott van 1841-1842 körül, a sánc fái pedig mindössze 93-101 évesek, a középső dombon álló legidősebb fa 71 éves volt. Egy élő vörösfenyő fájában a stroncium mennyisége 1852 és 1859 között nagyjából megduplázódott, ezt a csapat az erős aktivitás idejének tekinti.
Vagyis a kúp nem egyetlen pillanat alatt született, hanem több szakaszban, hol csendesebben, hol robbanásszerűen formálódott.
Az évszámok sem mindenkit győznek meg. Kolpakov annak idején 50-200 évre tippelt, egy 1966-os vizsgálat legalább 250-300 évet adott, Alekszejev pedig arra figyelmeztet, hogy a fák akár jóval fiatalabbak is lehetnek a halomnál, így szerinte a kor kérdése nyitott.
Ami nálunk is megtörtént
Magyarországon nincs ilyen kőkúp, és a gyakori hasonlat is félrevisz. Egerszalók fehér sódombja vagy a török Pamukkale teraszai a hévízből kiváló mésztufából épülnek, apránként, a Patom-kráter viszont összetört, kiemelt, régi mészkő.
Kapcsolódó cikkeink
Az Alekszejev-féle fagyos magyarázat ugyanakkor közelebb hozza a témát. Az utolsó jégkorszakban a Kárpát-medencében is fagyott volt a talaj: Fábián Szabolcs Ákos, Kovács János és Varga Gábor a Földrajzi Értesítőben írták le a mogyoródi kavicsbánya 1,5-2,5 méter mély homokékeit és a pestszentlőrinci fagyrepedéseket. Ezek a kitöltött repedések ugyanannak a fagynak a nyomai, amely Szibériában ma is formálja a tájat.
A Patom-krátert felfedezése óta legalább hét expedíció kereste fel, és mindegyik hozott új adatot. A kúp viszont ott áll a vörösfenyők között, és egyelőre megtartja a titkát.
Források: science-et-vie.com, hungarian-geography.hu
