Júliusban Szentesen, az Attila úton gyulladt ki egy elektromos kerékpár, a helyi hivatásos tűzoltók vízsugárral oltották el. Az eset után a katasztrófavédelem újra kiadta ezekre az eszközökre vonatkozó figyelmeztetését, amelyben egy mondat különös figyelmet érdemel. Így szól: ne hagyd felügyelet nélkül töltés közben az eszközt, főleg éjszakára ne, ugyanis ha baj van nem fogod tudni időben észrevenni.
Londonban ugyanez a téma már évek óta napirenden van. A London Fire Brigade 2025-ben 206 elektromos kerékpár- és rollertűzhöz vonult, ez a valaha mért legmagasabb éves szám, és ami a legmegrázóbb, hogy ezekben a tüzekben ketten meg is haltak. A londoni tűzoltóság oldala külön kiemeli, hogy ezek a tüzek többnyire akkor keletkeznek, amikor az akkumulátor éppen töltődik.
Ez is érdekelhetEzt a 7 dolgot ne öntsd a mosogatóba, ha elkerülnéd a dugulástAz éjszakai töltés kimondottan veszélyes
Nem az éjszaka teszi veszélyessé a töltést, hanem az, hogy mindeközben te nyugodtan alszol. Egy lítiumion-akkumulátor tüze gyorsan terjed, és sűrű, mérgező füsttel jár. Amikor a roller az előszobában töltődik, éppen a menekülési útvonalat zárja el előled. Emiatt soha ne töltsd felügyelet nélkül vagy alvás közben, és soha ne tárold, és töltsd a kijárat útjában.
Így töltsd biztonságosan:
- Használat után rögtön semmiképp ne állj neki a töltésnek, hagyd kihűlni az akkut, csak utána dugd be a töltőt.
- Csak a gyári töltőt vagy a gyártó által ajánlott, kompatibilis töltőt használd, és nézd meg, van-e rajta CE-jelölés.
- Kemény, sík, nem éghető felületen töltsd, ne ágyon, kanapén vagy szőnyegen, és tarts távol tőle papírt, ruhát, minden éghető anyagot.
- A nagyobb eszközöket, elektromos rollert, kerékpárt, akkus szerszámot lehetőleg a lakáson kívül töltsd, teraszon, garázsban vagy udvaron.
- Maradj a közelben, amíg tölt, és amint a jelző teljes töltöttséget mutat, húzd ki a töltőt.
- Abban a helyiségben, ahol rendszeresen töltesz javasolt, hogy legyen felszerelve egy füstérzékelő. Ha még nincs, a mennyezetre szereld, a töltőhely közelébe.
- A használaton kívüli eszközt ne tárold melegben, nyirkos helyen, tűző napon vagy forró autóban.
A telefon és a powerbank kisebb kockázat, de ugyanezek a szabályok vonatkoznak ezekre az eszközökre is töltéskor. A katasztrófavédelem külön figyelmeztet, hogy a telefon, a tablet és az e-cigaretta erős használat vagy töltés közben túlmelegedhet, ezért ne aludj el úgy, hogy a töltődő készülék az ágyneműben van. Hogy az egész éjszakás töltés árt-e a telefon akkumulátorának, az külön kérdés.
Mi a teendő, ha az akku megsérült?
A hatóság sérültnek tekinti az akkumulátort, ha tűz érte, túlmelegedett és füstölt, ha látható rajta repedés, törés vagy szivárgás, és ha vízbe esett vagy átázott. Ilyen esetben tilos használni, és feltölteni is! Tedd a szabadba vagy jól szellőző helyre, éghető anyagtól legalább 3 méterre, a kis akkukat és eszközöket pedig vízzel teli edénybe is beleteheted, hogy ne lobbanjanak fel.
Sérült akkut a háztartási szemétbe és a használtelem-gyűjtőbe TILOS beledobni, mert a katasztrófavédelem szerint ezek már okoztak tüzet kukásautóban és hulladékkezelőben is. Vidd el ha tönkrement egy szakszerű átvevőhelyre, és jelezd, hogy sérült. Ha baj van, a 112-es vagy a 105-ös számot hívd.
Források: katasztrofavedelem.hu, london-fire.gov.uk, fia.uk.com, infostart.hu




