A jellegzetes illatú Johnson’s babaolajat szinte mindenki ismeri. Sok családban ott állt a pelenkázó mellett, aztán a fürdőszobában maradt akkor is, amikor a gyerekek már rég kinőtték. Van, aki testápolónak, van, aki sminklemosónak vagy masszázsolajnak használja.
Eduardo Senante, bőrápolásra szakosodott gyógyszerész szerint a babaolaj felnőtteknél is hasznos lehet, de csak akkor, ha tudjuk, mire való, és mire nem. A Lecturas magazinnak elmondta, hogyan kell helyesen használni, és mikor jobb inkább hozzá sem nyúlni.
Nem hidratál, hanem bezárja a nedvességet
A gyógyszerész szerint a Johnson’s babaolaj összetétele nagyon egyszerű: főként ásványi olajból, más néven folyékony paraffinból áll, és illatanyagot tartalmaz. Vagyis nem táplálja a bőrt, hanem úgynevezett okkluzív termékként működik. Vékony réteget képez a bőr felszínén, és ezzel csökkenti a vízvesztést.
„Az olaj önmagában nem hidratál, hanem abban segít, hogy a bőr megtartsa azt a nedvességet, amit egy krémtől vagy más hidratáló terméktől már megkapott” – magyarázza Senante.
A bőrgyógyászati szakirodalom is így írja le. Az új-zélandi DermNet bőrgyógyászati tudástár az ásványi olajat és a paraffint az okkluzív, vagyis a bőrön védőréteget képező anyagok közé sorolja. Ezeket megkülönbözteti a vizet megkötő anyagoktól, amilyen például a glicerin.
Ettől lesz utána a bőr fényes és selymes tapintású. Jól használva drága termékek nélkül is puhább, üdébb bőrt adhat.
Zuhany után, még nyirkos bőrre
Senante szerint a legjobb pillanat közvetlenül a zuhanyzás után jön, amikor a bőr még enyhén nedves. Ilyenkor az olaj a bőr felszínén lévő nedvességet zárja be, és tovább tart a puha érzés.
Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia (AAD) száraz bőrre vonatkozó tanácsai között ugyanez szerepel: fürdés vagy zuhany után óvatosan itassuk fel a vizet a bőrről, és azonnal kenjük be. Az akadémia a száraz bőrre ajánlott összetevők között az ásványi olajat is felsorolja.
Kis mennyiségben a különösen száraz részekre is jó, például a sarokra, a könyökre vagy a körömágyra. Masszázsolajként felnőtteknél és babáknál is használható, mindig az adott bőr igényeihez igazodva.
A gyógyszerész trükkje a testápolóval
Senante egyik kedvenc módszere, hogy közvetlenül felkenés előtt néhány csepp babaolajat kever a testápolóhoz. Így a bőr egyszerre kapja meg a krém hidratáló összetevőit és az olaj záró hatását.
A keveréket mindig frissen, a tenyérben érdemes összekeverni, nem előre egy tégelyben, mert a két termék idővel szétválhat. A sorrend a lényeg: először jöjjön valami, ami vizet ad a bőrnek, és csak utána az olaj, ami bent tartja.
A klasszikus kék tégelyes krém is hasonló elven működik, erről egy bőrgyógyász itt mesélt részletesen.
Sminklemosónak és a haj végére is jó
Olajos alapja miatt a nehezebben lejövő sminket is feloldja, ezért alkalmanként sminklemosóként is használható.
Daniela Pascali bőrgyógyász a spanyol InStyle-nak azt mondta, ő a hajápolás utolsó lépéseként használja. „Zuhany után a hajformázó krémbe keverj két-három csepp olajat, és a haj hosszára meg a végére vidd fel, ezzel lezárod a hajszálakat” – magyarázta.
Tényleg csak pár csepp kell belőle, és a fejbőrhöz, a hajtőhöz ne kerüljön, mert attól gyorsan zsíros lesz a haj. A balzsamot vagy a hajpakolást nem helyettesíti, csak kiegészíti.
Mikor ne használd?
Bármennyire hasznos bizonyos testtájakon, a gyógyszerész szerint nem mindenhova való. Zsíros vagy pattanásra hajlamos arcbőrre nem ajánlja, a bőrön maradó réteg miatt.
Magát a kozmetikai tisztaságú ásványi olajat egy 2005-ben, a Journal of Cosmetic Dermatology című szaklapban megjelent vizsgálat nem találta pórustömítőnek. A bőrön maradó olajos réteg ettől még túl nehéz lehet a zsírosabb arcbőrnek, ezért arcra csak óvatosan.
Nyílt sebre, irritált vagy kipirosodott bőrre ne kerüljön, ezekre kifejezetten erre a célra készült termék való. Mivel a babaolaj illatanyagot is tartalmaz, az érzékeny bőrt irritálhatja. Az AAD száraz bőr esetén kifejezetten illatanyagmentes termékeket ajánl.
Akinek tartós bőrpanasza van, például viszket, hámlik vagy kiütéses a bőre, ne házi praktikákkal kísérletezzen, hanem forduljon bőrgyógyászhoz.
Akkor mire jó valójában?
Arra, hogy bent tartsa a bőrben a nedvességet. Nem hidratáló krém, és nem is helyettesíti azt, de mellette, zuhany után nyirkos bőrre kenve jól kiegészíti. Különösen a hidegebb hónapokban jön jól, amikor a fűtött lakásban a bőr is hamarabb kiszárad.
Ha kíváncsi vagy, hogyan vizsgázott a másik nagy klasszikus, azt is megírtuk, hány csillagot adtak a bőrgyógyászok a kék dobozos krémre.
Források: El Cronista (Eduardo Senante gyógyszerész), InStyle España (Dr. Daniela Pascali bőrgyógyász), American Academy of Dermatology, DermNet, Journal of Cosmetic Dermatology (DiNardo, 2005)














