Napjainkban kérdeztek meg pár vízszerelőt arról, hogy hol kezdődnek legelsőnek a téli csőtörések. A válaszuk sok mindenkit meglephet, hiszen szerintük nem a leghidegebb januári napokon, hanem az első fagyos éjszakán történik meg leggyakrabban, amikor a ház és a vezetékek még nem álltak át a télre. Egy rosszul védett cső esetében pár milliméter szigetelés is eldöntheti, hogy csak koppan egyet, vagy egyszerűen a hideg hatására szétreped. Három helyet emeltek ki, ahol a víz a leghamarabb megfagy.

Melyik az a három hely?
- Kerti csap
Az első ami elfagy általában mindig a kerti csap és a hozzá vezető szakasz, ami átmegy a külső falon. A falban futó rész egy olyan sávban van, ahová a ház melege már nem ér el, és a cikk szerint egyetlen centiméternyi víz is elég ahhoz, hogy a fagyás megtörténjen.
2. A konyhai és fürdőszobai mosdó alatti cső
A második a konyhai és fürdőszobai mosdó alatti cső, ha a szekrény külső fal mellett áll. A zárt ajtó mögött, a sok tárolt holmi között hideg zug alakul ki, a konyhai páraelszívó pedig a lábazat mögül még hideg levegőt is beszívhat oda, a minek következtében megtörténik a fagyás.
3. A garázsban, a kamrában, a tárolóban vagy a ház alatti szűk térben futó vezeték
A harmadik az, amelyikről a legtöbben megfeledkeznek: a garázsban, a kamrában, a tárolóban vagy a ház alatti szűk térben futó vezeték. Ezek a helyiségek szárazak és biztonságosnak tűnnek, pedig sokszor ezek a ház leghidegebb pontjai. A cikkben megszólaló szerelő szerint tárolóban gyakrabban talál szétrepedt csövet, mint fürdőszobában.
Mit javasolt elvégezni az első fagyok előtt?
- A kerti csapnál zárd el a belső elzárót, nyisd ki a kinti csapot, hogy kifolyjon a víz, és vedd le a slagot egész télre.
- A külső falon álló mosdószekrények ajtaját hidegebb éjszakákon hagyd résnyire nyitva, pakold el a csövek körüli holmit, és húzz a csövekre csőhéjat.
- A garázsban és a tárolóban termosztátos fűtőkábel vagy fagyőr segít. Ha ott télen nem kell víz, ürítsd le és zárd el azt a szakaszt.
- Előbb a huzatot szüntesd meg tömítéssel, és csak utána szigetelj, mert ahol befúj a hideg, ott a szigetelés sem sokat ér.
- A legfagyosabb éjjeleken a veszélyes helyen lévő csapból hagyj vékony sugárban folyni a vizet.

És mi a helyzet a vízórával?
Magyarországon sok kertes háznál a kerti vízmérőakna az első áldozat. Egy hazai vízszolgáltató idei téli tájékoztatója szerint az akna tetejét és lehetőleg az oldalfalait is nedvességálló hőszigeteléssel, például hungarocellel javasolt még a fagyok előtt kibélelni. A tájékoztató arra is figyelmeztet, hogy a vízmérőakna a ház belső hálózatához tartozik, és ha a vízóra a fogyasztó hanyagsága miatt fagy el, a javítás vagy a csere költségét neki kell megfizetnie. Ha egy ingatlan télen üresen áll, a szolgáltató szerint az óra előtti elzárót mindenképpen javasolt elzárni, emellett a csapokat és a bojlert is leüríteni, a kerti csapot is víztelenítve, az aknát pedig letakarva kell hagyni.
Mi a teendő, ha már elfagyott?
Ha alig jön víz a csapból, vagy egyáltalán nem jön, a Houz.no szerint először a főelzárót zárd el. A csövet óvatosan, hajszárítóval vagy hősugárzóval, biztonságos távolságból melegítsd, nyílt lánggal soha. Készíts elő törölközőt és vödröt, mert a repedés gyakran csak akkor látszik, amikor a jég kiolvad. A főelzárót pedig csak akkor nyisd vissza, ha egy szerelő megnézte a csövet.
Források: Houz.no, vízszolgáltatói tájékoztató




