Nagyon sok kerttulajdonos alkalmaz házi módszereket, ha a virágos kert szépségéről vagy a konyhakert bő termését szeretnék fokozni. Vannak olyan növények, közöttük egy bizonyos zöldség is, ami több kártevő ellen is felveszi a harcot. Ez a fantasztikus zöldség nem más mint a fokhagyma.
A fokhagyma ugyanis hatékonyan alkalmazható a csigák elleni védekezésben. Ehhez egy fej fokhagymát kell megfőzni egy liter vízben, majd kihűteni. Ezt követően szűrjük le és 1:10 arányban vízzel hígítsuk fel. Majd töltsünk belőle egy permetezőbe és permetezzük ki a növények közé a talajra. Ennek a fokhagymás bíznak a hatására minimálisra csökken majd a csigák száma a kertben. Ugyanezzel a fokhagymás főzettel kezelhetőek a levéltetvekkel megfertőződött növények is. Kéthetente mindenképp javasolt megismételni, így egész nyárra tetűmentessé válnak a fertőzött növények. Megelőzhetjük ezt azzal is, ha a tövek mellé a talajba egy fokhagymagerezdet ledugunk.
Íme még néhány jó tanács, hogy hová ültessünk fokhagymát, amivel megóvhatjuk a növényinket a csigáktól és tetvektől:
- Virágágyás szélébe: ezzel ugyanis a vakondokat is elriasztatjuk
- Díszbokrok alá-mellé: ugyanis fokhagyma szaga elriasztja a madarakat is
- Liliom mellé: hatása a drótférgek és a pajorok ellen is bizonyított
- Szamóca mellé: a fokhagyma a földbe dugva az atkákat is távol tartja
- Veteményeskert bármely részébe: mert az egereket és a pockokat is elriasztja a szaga
- Sárgarépa mellé: hatékony a sárgarépalégy távol tartásához
- Paradicsom, paprika, padlizsán, káposztafélék mellé: a levéltetvek és a takácsatkák így nagy ívben elkerülik ezeket a növényeket.
Alkalmazzák önök is a kertben a fokhagyma jótékony hatásait, akár permetszer formájában, akár a talajba dugva, hiszen hatékonyan segít távol tartani a kártevőket!














