A burgonya betakarításakor nagyon fontos lépés, hogy az a megfelelő időben történjen meg. Ez ugyanis meghatározza a termés mennyiségét, minőségét és a télire való eltarthatóságát is. Amennyiben ugyanis korán szedjük fel a gumókat, azok kisebbek, kevésbé fejlettek lehetnek, ami miatt sérülékenyebbé válnak, valamint hajlamosabbak lesznek a rothadásra. Ha viszont túl későn szedjük fel, akkor a gumók a földben megsérülhetnek, és kártevők, betegségek is megtámadhatják aminek hatására a betakarítás mennyisége csökkenhet.
Miből állapítható meg, hogy elérkezett a betakarítás ideje?
Jelek amiből megállapíthatjuk:
- Föld feletti lomb elszáradása: Amikor a burgonya lombozata sárgulni kezd, majd elszárad, az azt jelzi számunkra, hogy a gumók érettek.
- Burgonya héjának keménysége: Amikor a burgonya kellően érett akkor a héj kemény, nehezen hámozható, és dörzsölésre nem válik le.
A korai burgonyafajok 60-90 nap alatt érnek be, a közepesen korai fajok 100-120 nap alatt, a késői fajták pedig 120-150 nap után érik el a felszedéshez ideális érettségi állapotot, amit azonban az idősjárás is befolyásolni tud.
Burgonya betakarítása
Amikor a lombozat teljesen leszárad még javasolt 1-2 hetet várni mielőtt felszedjük, ugyanis ilyenkor a gumók héja még jobban megerősödik. Ennek köszönhetően sokkal jobban eltárolható lesz télire. A betakarítást mindig száraz időben kell elvégezni, hiszen ilyenkor a gumók szárazak és kevésbé van esély így a romlásra. A felszedése történhet ásóvillával vagy kézzel is csak arra kell ügyelni, hogy a gumók épek maradjanak.
A burgonya tárolásának fontos szabályai:
- A földből felszedett burgonyát mindig szellős, árnyékos helyen javasolt megszárítani, lehetőleg ne egymáson. Ennek köszönhetően 1-2 hét alatt a héja tovább erősödik és szárazzá válik.
- A burgonyát legjobb 4-6 °C tárolni, lehetőleg magas páratartalom mellett (85-90%),és mindenképpen sötétben, ugyanis a fény hatására a burgonya zöldülésnek indul, ami mérgező anyagokat hoz létre a gumóban.
- Tárolás alatt javasolt rendszeres időközönként átnézni a tárolásra eltett burgonyát, és ki kell szedni az épek közül a romlásnak indult gumókat. Ezzel megelőzhető, hogy a többi gumó is romlásnak induljon.
Tehát, mint láthatják, kimondottan fontos a megfelelő időben való betakarítása a burgonyának ahhoz, hogy egész télen felhasználhassuk a saját magunk által termelt burgonyát.















