Ha a levél a fának táplálékot termel, miért dobja el minden ősszel, és miért éri meg ugyanezt tavasszal újra felépíteni? A kérdés egyszerűnek tűnik, a válasz egy ügyes vízgazdálkodási döntés, amelyet a fa már akkor elkezd, amikor mi még csak a színeket látjuk.
Honnan jön a sárga és a piros?
A levelek zöld színét a klorofill adja, ez kell a fotoszintézishez. Az Ohiói Állami Egyetem ismeretterjesztő anyaga szerint a levélben egész évben ott vannak a sárga, narancs és barna színért felelős karotinoidok is, csak nyáron eltakarja őket a zöld. Ahogy rövidülnek a nappalok és hűl az idő, a fa leállítja a táplálékkészítést, a klorofill lebomlik, és előbukkan az addig rejtett sárga.
A piros más eset. Az amerikai erdészeti szolgálat (USDA Forest Service) leírása szerint ez a levélben rekedt cukrokból képződő antociánoktól származik, amelyek nagy része csak ősszel jön létre. A legélénkebb pirosat a meleg, napos nappalok és a hűvös éjszakák hozzák. Az ohiói anyag azt is hozzáteszi, hogy a fagyos éjszakák és a csúcsidőszak körüli borús, esős napok tompítják a vörös és lila árnyalatokat. Egy napsütéses, hűvös éjszakákkal tarkított magyar október ezért általában színesebb őszt hoz, mint egy nyirkos, ködös, vagy korán fagyos.
A levél nem leesik, hanem leválasztják
Miközben a színek változnak, a levélnyél és az ág találkozásánál kialakul egy különleges sejtréteg, az úgynevezett leválasztó vagy abszcissziós réteg. Az USDA Forest Service leírása szerint ez fokozatosan elvágja a levelet tartó szöveteket, a fa pedig lezárja a sebet, ezért marad utána egy kis levélsebhely az ágon. A levél tehát akkor is lehullana, ha nem fújna a szél, a fa maga engedi el.
Hogy miért, arra a Michigani Állami Egyetem erdészének magyarázata a legkézenfekvőbb. A széles levelek az egyik legnagyobb vízveszteség-forrást jelentik, az első fagy után pedig a lombhullató fák vízszállítása jórészt megszakad. Ha a fa télen is párologtató leveleket tartana, az elpárolgó vizet nem tudná pótolni. Ennek az ára, hogy tavasszal komoly erőforrás megy el az új lombozatra.
Nem minden lombos fa egyformán gyors. A Marylandi Egyetem kertészeti anyaga leírja, hogy a tölgyeken, bükkökön és gyertyánokon gyakran egész télen rajta marad a barna, száraz levél, és csak tavasszal, a rügyfakadáskor hullik le. Ez a jelenség a marceszcencia, a leválasztó réteg ilyenkor csak tavasszal fejeződik be. Hogy miért alakult ki, arra több feltételezés van, a talaj tápanyagától a vadrágás elleni védekezésig, a kutatók azonban maguk is elismerik, hogy nem tudják biztosan.
Miért bírja a fenyő a telet?
A tűlevél egy másik megoldás ugyanarra a problémára. A michigani magyarázat szerint a tűknek arányaiban jóval kisebb a felületük, mint egy széles levélnek, és hatékonyabban fékezik a vízvesztést. Az ohiói anyag a tűket borító viaszréteget említi, amely a hideg, száraz időben védi őket. Ráadásul a fenyőnek nem kell minden tavasszal újra lombot növesztenie, és ha az időjárás engedi, télen is fotoszintetizálhat.
Azért a fenyő sem örökzöld abban az értelemben, hogy a tűi soha nem hullanak le. Az idős tűk egy része minden ősszel sárgul és lehull, csak sosem egyszerre az összes. A kertekben gyakori közönséges lucfenyő tűi az ohiói adatok szerint 6-10 évig maradnak az ágon. Ha tehát egy egészséges luc vagy erdeifenyő belső ágain ősszel sárga tűket látsz, az többnyire ez a természetes csere.
A kivétel, amely tényleg kopasz lesz
A vörösfenyő egészen más. Bár tűlevelű, ősszel az összes tűjét lehullatja, mint a lombos fák. Hazánkban parkokban, erdőkben is előfordul, és télen könnyű kiszáradtnak nézni, pedig tavasszal ugyanúgy kizöldül. A lehullott tűk és levelek a kertben is hasznosak lehetnek, a gyepen viszont nem jó, ha vastag rétegben marad, az ereszcsatornában pedig fagy idején komoly kárt okozhat.
Források: fs.usda.gov, ohioline.osu.edu, forest.mtu.edu, extension.umd.edu
