A Franciaországba költöző külföldiek egyik első meglepetése nem a bürokrácia, hanem a plafon. A frissen bérelt, üres lakás szobáiban sokszor nincs lámpa, csak egy kis műanyag doboz a mennyezeten, régebbi lakásokban pedig egyszerűen kilógó vezetékek. Egy Toulouse-ba költözött amerikai család blogja így írta le a helyzetet: amikor a franciák elköltöznek, visznek minden háztartási gépet, minden lámpát, és néha még a konyhaszekrényeket is. Náluk a villanyszerelő is meglepődött, hogy a tizenkét lámpahelyből csak négyen volt valami.
Ez nem hanyagság. Két szabály együtt magyarázza.
Mit ír elő a francia jog a bérbeadónak?
A francia bérleti piac élesen elválasztja a bútorozott (meublé) és a bútorozatlan (vide) lakást. A bútorozott lakásnál a 2015-981-es kormányrendelet, amely 2015. szeptember 1-jén lépett hatályba, tizenegy tételben sorolja fel, mi nem hiányozhat. A listán ott van az ágynemű paplannal vagy takaróval, a főzőlap, a sütő vagy mikró, a hűtő, az asztal és a székek, és külön tételként a lámpatestek (luminaires) is. A francia lakásügyi tanácsadó hálózat, az ANIL is így ismerteti a rendeletet.
A bútorozatlan lakásra nincs ilyen lista. Ott a bérbeadónak biztonságos, szabványos villanyhálózatot kell átadnia, a lámpatest viszont a berendezés része, nem az épületé. A SeLoger ingatlanportál tájékoztatója szerint a bérlő dolga az izzók, kapcsolók és konnektorok cseréje, a bérbeadóé a nagyobb elektromos javítás és az elavult szerelvények cseréje. Aki a saját pénzén vett egy szép csillárt, az kiköltözéskor jó eséllyel leszereli és viszi.
Mi az a DCL?
A másik szabály műszaki. A francia lakások villanyszerelését az NF C 15-100 szabvány határozza meg. Ennek része a DCL (dispositif de connexion pour luminaire), egy mennyezetbe vagy falba süllyesztett doboz, benne egy szabványos csatlakozóval, amelybe a lámpát egyszerűen bedugják. Az EDF egyik szolgáltató oldala úgy írja, hogy új építésnél 2001 óta kötelező, a nagyobb felújításoknál néhány kivétellel szintén.
A Legrand ismertetője alapján a nappaliban, a konyhában és a hálószobában legalább egy központi világítási pontot kell kialakítani DCL-lel. A lámpának nem kell ott lógnia, a szobát csak elő kell készíteni rá. A rendszer előnye éppen az, ami a bérlakásokban a jelenséget okozza: a lámpát a lakásban élő, villanyszerelő tudás nélkül is le tudja venni és fel tudja tenni, nem kell vezetékeket bontani, sorkapcsot keresni. Egy szabványos DCL akár 25 kilós lámpát is elbír.
Így a francia logika teljesen következetes. A lakás “üres héj”, amelyben a falon és a plafonon minden csatlakozás szabványos, a lámpa pedig olyan, mint a kanapé vagy a szőnyeg, a lakóé.
Hogyan van ez nálunk?
A magyar albérletpiacon nincs olyan rendeleti lista, mint a francia bútorozott lakásoknál, így az, hogy a lámpa a lakáshoz tartozik-e, főként a felek megállapodásán múlik. Ahol a mennyezeti lámpát közvetlenül a vezetékre kötötték, ott a leszerelése villanyszerelési munka, nem egy mozdulat.
Aki mégis lakást ad ki vagy bérel, annak a francia példából egy dolog átvehető: az átadás-átvételi jegyzőkönyvbe kerüljön bele, hány lámpatest van a lakásban és milyen állapotban. A kiköltözéskor így nem lesz vita arról, mi tartozott a lakáshoz. Ha a bérlő saját lámpát szerelne fel, előre egyeztessen a tulajdonossal, és a munkát villanyszerelő végezze. Közben arra is figyeljen, hogy a lakás konnektoraira ne terheljen túl sokat egyetlen hosszabbítóval.
A franciák lakásokhoz fűződő furcsa szabályai egyébként régre nyúlnak vissza, az ország egykor az ajtók és ablakok után is adót szedett.
Források: anil.org, izi-by-edf.fr, legrand.fr, frenchcrossroads.com
