2020-ban Yip Ward és Paul Mappley még egy lakókocsiban élt az angliai Kent megyében, Tunbridge Wellsben. Saját házat nem tudtak volna megfizetni, a bérleti díjak is az egekben voltak. Aztán egy barátjuk szólt nekik, hogy Franciaországban, Normandiában eladó egy elhagyott birtok. Egy rövid látogatás után eldöntötték: megveszik.
Az osztrák oe24 az olasz Il Messaggero nyomán számolt be arról, hogy a pár végül nagyjából 30 ezer euróért, mintegy 11 millió forintért egy egész falucskát vásárolt meg. Franciául ezt hameau-nak hívják: néhány házból álló, önálló kis település, saját épületekkel és udvarokkal.
Ez is érdekelhet58 helyett 581 dollárt akartak fizetni a turisták egy taxiban, a sofőr szólt nekikMit kaptak a pénzükért?
Az első részletre, nagyjából 14 ezer euróra úgy gyűjtöttek, hogy eladták szinte mindenüket, köztük egy régi traktort is. A szomszédos épületek megvásárlása után jött ki a teljes, körülbelül 30 ezer eurós összeg. Ezért cserébe a következő lett az övék:
- hét hagyományos stílusú ház,
- régi istállók és egy tágas műhely,
- egy egykori almabor-prés,
- hagyományos kenyérsütő kemencék.
A brit pár nagyjából 30 ezer euróért, mintegy 11 millió forintért hét házat, istállókat és régi kenyérsütő kemencéket vett meg Normandiában.
Az épületek hosszú évek óta üresen álltak, és a legtöbbjük teljes felújításra szorul. A pár hat évre tervezi a munkát, házról házra haladva. Az első ház már lakható, a másodikat 2027 nyaráig szeretnék befejezni.
Saját kezűleg, barátok segítségével
A felújítás nagy részét maguk végzik. Egy barátjuk, Ian, kőművesként rendszeresen besegít. A beszámoló szerint így több mint 100 ezer fontot, vagyis több mint 120 ezer eurót spórolnak meg munkadíjon. A folyó költségekre közösségi gyűjtést indítottak, és a történetükről a brit Channel 4 is sorozatot készített Help! We Bought a Village címmel, emellett saját YouTube-csatornájuk is van.
A terveik között vendégházak, bolhapiacok és szabadtéri mozis esték szerepelnek frissen sütött pizzával. Egy dologhoz ragaszkodnak: a faluba nem kerül televízió és műanyag ablak. A lassú turizmusra építenek, olyan vendégekre, akik a régi vidéki életet akarják megtapasztalni.
A pár hat évre tervezi a felújítást, a munkát saját kezűleg végzik, így több mint 100 ezer fontot spórolnak meg munkadíjon.
Miért ilyen olcsók az elhagyott falvak?
Európa-szerte több ezer település néptelenedik el, főleg a nagyvárosoktól távoli vidékeken. A fiatalok elköltöznek, az idősek meghalnak, a házak pedig lassan pusztulni kezdenek. Ilyenkor az örökösök vagy az önkormányzatok sokszor jelképes áron is szívesen megválnak az ingatlanoktól, mert a fenntartásuk csak teher.
Spanyolországban és Olaszországban is sorra kerülnek piacra ilyen települések. Nemrég írtunk arról, hogy valaki 275 ezer euróért vett meg egy elhagyott spanyol falut, és arról is, hogy egy német mini falut 390 ezer euróért hirdettek apróhirdetésben.
Az alacsony vételár csak a kezdet
A 30 ezer euró első hallásra hihetetlenül kevés, de a vételár az ilyen történetekben a legkisebb tétel. Egy évtizedek óta üresen álló házban a tető, a víz- és villanyhálózat, a szigetelés és a nyílászárók szinte mindig cserére szorulnak. A felújítás költsége a vételár sokszorosa is lehet, ezért a brit pár is csak úgy tudja megvalósítani a tervét, hogy a munka nagy részét maga végzi.
Ugyanez a helyzet az olasz egyeurós házaknál is, amelyekről kiszámoltuk, mennyibe kerül valójában a felújításuk.
Aki ilyen vásárlásban gondolkodik, előbb mindig egy építésszel vagy szakemberrel nézesse meg az épületeket, és számoljon a helyi építési előírásokkal is. A brit pár története jól mutatja, hogy egy elhagyott falu ára lehet kevés, de a valódi befektetés a sok év munka.
Forrás: oe24.at




