Az elmúlt hetekben egy érdekes dologra lettünk figyelmesek egy nagyobb kertészkedős Facebook-csoportban. Több száz csoporttag posztolta a balkonládáit, kertjeit, erkélyeit stb és feltűnt, hogy Budapesten és Debrecenben még mindig a petúnia a favorit. Szinte minden második erkélyen ugyanaz a lila-rózsaszín virág köszön vissza, nem értem, hogy terjedt így el ez a növény.
Közben viszont a kisebb településeken, falvakban már egyre többen váltanak, és nem véletlenül. Ott ugyanis sokan a begóniára esküsznek, ami elsőre talán kevésbé „divatos”, de valójában sok szempontból jobban működik.
És őszintén, ahogy egyre több tapasztalatot olvastunk, kezdett összeállni a kép.
Mi a baj a petúniával?
Nem arról van szó, hogy a petúnia rossz lenne, mert nem az, egyáltalán nem. Szép, látványos, és tényleg tele tud virágozni egy erkélyt, de van pár dolog, amit sokan nem mondanak el:
- nagyon vízigényes, ha pl elutaznál nyaralni a petúniádnak lőttek, mire visszaérsz
- a nagy melegben gyorsan „elfárad”, és nagy melegeket jósolnak idénre
- rendszeres tápoldatozás nélkül visszaesik
- eső után könnyen tönkremegy
Sokan a csoportban is panaszkodtak, hogy „szépen indult, aztán valahogy eltűnt a lendület”. Ez főleg a városi, forró erkélyeken jön elő.
A falvakban már mást ültetnek: begóniát
Egyre több posztban jelent meg a begónia, és nem csak dísznek, hanem teljes balkonládákban. Az emberek konkrétan azt írták, hogy kevesebb gond van vele, és mégis szépen hozza a virágokat.
A begónia egyik nagy előnye, hogy jobban alkalmazkodik. Nem olyan kényes, és nem omlik össze az első hőhullámnál.
Miért jobb választás a begónia?
A begónia nem új növény, inkább csak „visszatér”, mert sokáig háttérbe szorult. Pedig elég sok előnye van:
- jól bírja a meleget
- félárnyékban is szépen nő
- kevesebb locsolást igényel
- hosszú ideig virágzik
- kevésbé kényes a körülményekre
És ami sokakat meglepett: nem csak kertbe jó, hanem balkonládába is teljesen működik.
Milyen begóniát érdemes választani?
Több típusa van, de balkonra ezek a legjobbak:
- gumós begónia – nagy virágok, látványos
- viasz begónia – kisebb, de strapabíró
- csüngő begónia – kaspóba, erkélyre ideális
A csüngő változat különösen jól mutat, mert „lefolyik” a ládából, kicsit olyan hatása van mint a petúniának, csak talán tartósabb.
A begónia gondozása (nem bonyolult, de van pár dolog)
Sokan azt gondolják, hogy a begónia macerás, de valójában nem az.
Fény
- félárnyék az ideális
- tűző napot nem szereti annyira
Öntözés
- nem kell túlöntözni
- inkább ritkábban, de alaposan
- a pangó víz viszont nem jó neki
Talaj
- laza, jó vízelvezetésű föld
- sima virágföld is megteszi, de ha kicsit felturbózod, még jobb lesz
Tápanyag
- heti 1x tápoldat elég
- nem kell túlzásba vinni
Egyébként sokan írták a csoportban, hogy „szinte magától nő”, ami persze túlzás, de van benne valami.
Így szaporíthatod a begóniát
Ez az egyik legjobb része, mert viszonylag egyszerű.
Dugványozás
- levágsz egy hajtást
- vízbe vagy földbe teszed
- pár hét alatt gyökeret hoz
Gumós begónia
- a gumót tavasszal elülteted
- ősszel felszeded, elteszed
- következő évben újra használható
Ez kicsit „régi módszer”, de még mindig működik.
Város vs falu – tényleg van különbség?
A Facebook-csoport alapján igen. A nagyvárosokban sokan még a megszokott növényekhez ragaszkodnak – ilyen a petúnia is. A falvakban viszont mintha bátrabban kísérleteznének.
És lehet, hogy pont emiatt találnak rá olyan megoldásokra, amik végül jobban működnek.
Megéri váltani?
Nem azt mondjuk, hogy mindenki azonnal dobja ki a petúniát. De ha már volt vele rossz tapasztalatod, vagy egyszerűen kevesebb gondot szeretnél, akkor a begónia egy elég jó alternatíva.
Sőt, sokan kombinálják is a kettőt, és az is egész jól tud kinézni.













