Miért kell egy japán lakásba belépve rögtön fellépni egy lépcsőfokot, mielőtt az ember bármit is csinálna? Mert a japán bejárat két szintből áll, és a kettő közötti határ egyben az utca és az otthon határa is. Az alsó rész a tataki, egy csempézett vagy betonozott kis előtér, közvetlenül az ajtó mögött. Itt veszik le a cipőt. A felső szint már a lakás padlója, és a kettőt elválasztó perem neve agarigamachi, szó szerint felfelé lépő keret. Ezen ülnek le, amikor cipőt húznak vagy vesznek le, és ide lépnek fel zokniban vagy papucsban. Az egész bejárati teret genkannak hívják.
Honnan jön a lépcső?
A rövid válasz az éghajlat. Takanori Shintani, a tokiói Kokugakuin Egyetem professzora a japán házak megemelt padlóját a nyári hőséggel és párával magyarázza: a talaj fölé emelt padló alatt áramolhat a levegő, így a ház nem áll a nedvességben. Ha viszont a padló magasan van, a bejáratnak óhatatlanul alacsonyabban kell lennie, és ott, a két szint találkozásánál alakult ki a cipőlevétel helye. Egy japán ingatlanközvetítő cég szakmai magazinja ugyanezt írja: mivel a japán házak többsége fából épült, a padlót a nedvesség ellen emelték meg.
A Wikipédia genkanról szóló szócikke ezer évnél is régebbre teszi a szokás gyökereit, a történelem előtti, cölöpökre emelt épületekig. A lépcső a 19. század végén induló nyugatias átalakulást is túlélte.
Shintani arra is felhívja a figyelmet, hogy a genkan nem volt mindenkié. Az arisztokraták és a szamurájok házainak volt ilyen bejárata, az egyszerű emberek sorházaiban, a nagaya-kban viszont csak döngölt földes rész volt az ajtó és a lakótér között. A logika ott is ugyanaz volt: lent a kinti világ, fent a tiszta belső tér.
Mekkora a lépcső ma?
A régi házakban a lépcső akár 30-40 centi is lehetett, ezt sokszor egy külön kő- vagy fafokkal hidalták át. A mai családi házakban jellemzően 15-20 centi, nagyjából egy átlagos lépcsőfok. Betonszerkezetű társasházi lakásokban, ahol nincs szükség megemelt fapadlóra, a különbség gyakran csak néhány centi, a Wikipédia szerint néha egyáltalán nincs szintkülönbség, és csak a padló anyaga jelzi a határt.
A lépcső csökkentésének másik oka a biztonság. Az idősek és a kisgyerekek könnyen megbotlanak egy magas peremen, főleg akkor, ha közben cipőt húznak. Ezért a bejárati lépcső lejjebb vétele Japánban gyakori akadálymentesítő felújítás, korlát, közbülső fok vagy enyhe rámpa is kerülhet a helyére.
A cipő az ajtó felé fordítva marad lent a tataki-n, hogy induláskor könnyű legyen belelépni. Az utcai cipőben a felső szintre lépni Japánban illetlenség, és fordítva is: zokniban nem illik lelépni a tataki-ra.
Magyarországon a cipőlevétel otthon szintén elterjedt szokás, csak nincs hozzá külön szint. A japán megoldás egyik eleme mégis könnyen átvehető, főleg most, az őszi sáros hónapokban: egy jól elhatárolt, könnyen mosható zóna közvetlenül az ajtó mögött, ahol a cipő és a kinti kosz megáll. Egy kemény, vízálló burkolatú sáv vagy egy nagy, peremes cipőtálca a lábtörlő után már sokat megfog abból, ami különben a padló felmosásánál jönne elő. A téli csizmáknak pedig jót tesz, ha nem a szekrény mélyén, hanem szellős helyen száradnak, mielőtt elpakolnánk őket, így a szekrény sem kap dohos szagot.
