Kinyitod a hűtőt, és megcsap a hagyma, a halkonzerv és egy rég elfelejtett sajt keveréke. A legtöbb háztartásban erre a válasz egy nyitott doboz szódabikarbóna a hátsó polcon, mások kávézaccot tesznek be, újabban pedig az aktív szén terjed. Az amerikai America’s Test Kitchen egy hónapon át tesztelte, melyik működik jobban, és az eredmény sokakat meglepett.
A tesztben két egyforma hűtőbe tettek egy-egy bögrényi szódabikarbónát, illetve aktív szenet, majd egy hónapon át rendszeresen erős szagú ételeket, apróra vágott hagymát, tonhalkonzervet és parmezánt raktak melléjük. A kóstolók, vagyis ebben az esetben a szaglászók, következetesen a szenes hűtőt érezték kevésbé büdösnek.
Miért gyengébb a szódabikarbóna?
A szódabikarbóna enyhén lúgos, ezért a savas szagmolekulákat közömbösíti. Az ételek nagy része valóban enyhén savas, de a hűtő szagainak egy része nem az, ezekkel a szódabikarbóna nem tud mit kezdeni. Ráadásul csak a felületén dolgozik: a doboz tetején lévő réteg néhány hét alatt telítődik, az alatta lévő por pedig szinte érintetlen marad.
Az aktív szén ezzel szemben szinte teljesen szénből áll, és a belseje tele van apró pórusokkal. Egy grammjának belső felülete több száz négyzetméter, ezeken a felületeken a legkülönfélébb szagmolekulák megtapadnak. Ezért használják a páraelszívók és a vízszűrők szűrőiben is.
És a kávézacc?
A kávézacc két dolgot csinál: valamennyi szagot megköt a porózus szemcséivel, és a saját illatával elfedi a többit. Ez rövid távon kellemes, de csak akkor működik, ha teljesen szárazon kerül a hűtőbe. A nedves zacc a hideg, párás hűtőben pár nap alatt megpenészedik, és akkor új szagforrás lesz belőle. Aki kávézaccot használ, előbb terítse szét egy tálcán, és szárítsa ki egy-két napig, vagy alacsony hőfokon a sütőben.
| Szódabikarbóna | Kávézacc | Aktív szén | |
|---|---|---|---|
| Hogyan hat? | Savas szagokat közömbösít | Megköt és elfed | Pórusaiban megköti a szagot |
| Hatásosság | Közepes | Rövid távon jó | A legjobb a tesztben |
| Meddig bírja? | Pár hét | Néhány nap, szárazon pár hét | Legalább egy hónap |
| Buktató | Csak a felülete dolgozik | Nedvesen penészedik | Drágább, be kell szerezni |
| Ár | Fillérek | Ingyen | Pár száz vagy ezer forint |
Hogyan használd az aktív szenet?
A teszt szerint egy átlagos méretű hűtőbe nagyjából két bögrényi szén kell, egy nyitott műanyag dobozban, a hátsó falnál, a szellőzőnyílás közelében, ahol a hideg levegő kering. Szemcsés aktív szenet akvarisztikai boltban lehet kapni, a gyógyszertári széntabletta erre kevésbé alkalmas, mert kötőanyagot is tartalmaz. Az amerikai tesztben a sima grillfaszén is jól szerepelt, de csak natúr, gyújtófolyadék és adalék nélküli faszén kerüljön az élelmiszerek mellé. A szenet havonta cseréld le.
Honnan jön egyáltalán a szag?
A hűtőszag nagy része néhány ismert forrásból származik. A hagyma, a fokhagyma és a káposztafélék kénvegyületeket engednek a levegőbe, a hal és a tenger gyümölcsei aminokat, amelyek a jellegzetes halszagért felelnek. Az érett sajtok és a felbontott felvágottak szintén erős illatúak. Ezek a molekulák a hideg, zárt térben nem tudnak elszállni, ezért egymásra rétegződnek, és a vaj, a tej és a tojás is átveszi őket.
A legtöbbet ezért nem a szagelnyelő teszi, hanem a jó csomagolás: a hagymát, a halat és a sajtot zárható dobozban tárold, a felbontott konzervet pedig mindig tedd át egy másik edénybe. A tojás és a vaj is jobban jár egy zárt dobozban, így nem lesz hagymaízű a reggeli rántotta.
Ha egyik sem segít
Egyik szagelnyelő sem pótolja a takarítást. Ha a hűtő tartósan büdös, valahol forrása van a szagnak: egy kifolyt lé a zöldségfiók alján, egy elfelejtett doboz a hátsó sorban, vagy a hátfal alján lévő vízelvezető nyílás, amely eltömődött. Ezt a kis lyukat időnként ki kell tisztítani, különben pangó víz gyűlik meg alatta. Törölj ki mindent langyos vízzel és kevés ecettel, nézd át az ajtótömítést, és csak ezután tedd be a szagelnyelőt.
Számít a hőmérséklet is: 4-5 fokon lassabban romlanak az ételek, így kevesebb szag is keletkezik. Ha nem tudod, hol állítsd be, erről a gombról is sokat mond, a maradékoknál pedig az segít, ha ismered, meddig áll el valójában a hűtőben a töltött káposzta és a gulyás.
Forrás: americastestkitchen.com




