„Bezzeg a mi időnkben ki se mertük volna mondani, hogy nincs kedvünk dolgozni.” Ezt a mondatot sok családban hallani, és most több külföldi lap, köztük a spanyol El Economista is azzal a címmel írt róla, hogy a pszichológia szerint az 55 és 75 év közöttiek különösen nagyra értékelik a hosszú, kitartó erőfeszítést.
A címek mögött azonban nincs egyetlen konkrét tanulmány. Az írások egy 1999-es Ipsos-felmérésre hivatkoznak, amelyben az 55-75 évesek a „szenior” szóhoz leginkább a családot, a becsületességet és a tiszteletet kötötték, a munkát csak a válaszadók ötöde. Emellett egy francia pszichológus nyilatkozatát és egy meg nem nevezett harvardi kutatót idéznek. Ebből a kitartásról szóló általános állítás nem következik. Van viszont két komoly kutatás, amely ugyanezt a kérdést vizsgálta, és a kettő mást mond.
Az amerikai felmérés: csökken a munka súlya
Jean Twenge és munkatársai 2010-ben a Journal of Management című szakfolyóiratban közölték, hogyan változtak a munkával kapcsolatos értékek. Egy országos amerikai felmérés, a Monitoring the Future adatait használták: ugyanazokat a kérdéseket tették fel 1976-ban, 1991-ben és 2006-ban végzős középiskolásoknak, összesen több mint 16 ezer diáknak.
Az 1976-ban végzett fiatalok 74 százaléka értett egyet azzal, hogy a munka nagyon fontos része lesz az életének. 1991-ben ez 68, 2006-ban 62,5 százalék volt. Közben nőtt azok aránya, akik szerint a munka „semmi több, mint a megélhetés”: 23-ról 34 százalékra. A legnagyobb változás a szabadidőnél jött, a két hétnél hosszabb szabadságot 1976-ban a diákok 17, 2006-ban már 31 százaléka tartotta nagyon fontosnak.
Az 1976-ban végzett diákok nagyjából 1958 körül születtek, vagyis ma épp a 60-as éveik végén járnak, benne vannak a cikkekben emlegetett korosztályban. Ennyiben a felmérés alátámasztja a mondást. A különbség azonban arányaiban sem óriási: a 2006-os végzősök közel kétharmada is központi szerepet szánt a munkának. És a kérdés kamaszoknak szólt, akik a jövőjükről nyilatkoztak, nem felnőtteknek a tényleges munkájukról.
Az összesítő elemzés: szinte nincs különbség
David Costanza és kollégái 2012-ben a Journal of Business and Psychology szaklapban 20 korábbi tanulmányt dolgoztak fel, közel 20 ezer munkavállaló adataival. A munkával való elégedettséget, a munkahely iránti elkötelezettséget és a felmondási szándékot hasonlították össze a nemzedékek között. A szerzők következtetése szerint a különbségek szinte minden esetben kicsik vagy a nullához közeliek.
A kutatók egy módszertani gondot is kiemelnek: egy-egy felmérésből nehéz szétválasztani, mi fakad a születési évből, és mi abból, hogy valaki éppen pályakezdő, családot alapít vagy a nyugdíj előtt áll. Egy 25 éves és egy 60 éves másképp gondolkodik a munkáról akkor is, ha ugyanabban az évben születtek volna.
Itthon a számok inkább azt mutatják, hogy az idősebbek egyre tovább maradnak a munkában. Az Infostart által ismertetett KSH-adatok szerint 2024-ben 157 700 öregségi nyugdíjas dolgozott, a nyugdíjasok nagyjából 8 százaléka, és többségük, 91 900 fő, nő volt. Az Infostart cikke szerint ebben a jobb egészség, a magasabb nyugdíjkorhatár és a megszerzett tudás is szerepet játszik, de sokaknak egyszerűen szüksége van a pénzre. A nyugdíjas évekkel a tárgyakhoz fűződő viszony is átalakul, a pszichológusok szerint annak is jelentése van, ha valaki elajándékozza a holmiját.
Hogy a mostani 55-75 évesek többet tartanak-e a kitartásról, mint az unokáik, arra tehát nincs egyértelmű tudományos válasz. Annyi biztos, hogy a munkához való viszony életszakaszonként változik, és ezt egy nemzedéki címke ritkán írja le pontosan. A régi szokásokról sokat elárul egy nagymama története, aki egész életében titokban tett félre.
Források: Twenge és mtsai, Journal of Management (2010), Costanza és mtsai (2012) összefoglalója, Infostart / KSH
