Ősszel a kert sokszor kopottá válik, a nyári virágok sorra elnyílnak. Van azonban egy évelő, amely épp ilyenkor van a csúcson: az őszirózsa. Margarétára emlékeztető virágai késő nyártól egészen az ősz végéig díszítik a kertet, és a méhek meg a lepkék számára is fontos táplálékforrást jelentenek, amikor már alig van más virág.
Milyen az őszirózsa?
Az őszirózsa (Aster) fajtától függően 30 centiméterestől egészen 1,8 méter magasra is megnőhet. Virágai leggyakrabban lilák, fehérek vagy kékek. Jól bírja a hideget, ezért a hűvös őszi napokon is szépen virágzik. Ha olyan évelőket keresel, amelyek tavasztól őszig virágba borítják a kertet, az őszirózsa méltó befejezése a szezonnak.
Mikor és hogyan ültesd?
A fiatal palántákat tavasszal, a fagyok elmúltával érdemes kiültetni. A cserépben nevelt, már megerősödött tövek viszont nyár végén és kora ősszel is elültethetők, így most is bekerülhetnek a kertbe.
- A tövek között fajtától függően 30–90 centiméter távolságot hagyj.
- A talaj legyen nedves, de jó vízelvezetésű és laza.
- Ültetés előtt dolgozz a földbe 5–7 centiméternyi komposztot. Erről bővebben itt olvashatsz: a házi komposzt felhasználása.
Fény és öntözés
Az őszirózsa napos vagy félárnyékos helyen érzi jól magát. Nagyon forró, déli fekvésben azonban megszenvedheti az erős delelő napot. Ültetés után különösen fontos az öntözés: hetente nagyjából 1 centiméternyi víz kell neki. Mindig a tövénél locsold, ne a leveleire, így kisebb a gombás betegségek veszélye.
Tápanyag, tőosztás és metszés
- Tavasztól a bimbók megjelenéséig havonta egyszer adj neki kiegyensúlyozott virágtápot, augusztustól viszont már ne tápozd.
- Háromévente érdemes tőosztással megfiatalítani: a tő elfásodott közepét távolítsd el, a külső, életerős részeket pedig ültesd újra.
- Az elnyílt virágokat és az elszáradt szárakat rendszeresen szedd le.
- A fagyok után a szárakat vágd vissza a talaj szintjéig.
Olvasd el ezt is: Minden szomszéd a csodájára jár majd: 10 varázslatos virág, amit még most, szeptemberben kell elültetned!
Figyelj arra, hogy a visszavágással várd meg a fagyokat, mert vannak növények, amelyeket szeptember végén már nem szabad megmetszeni. Aki pedig kevés munkával szeretne szép kertet, annak érdemes megnézni azokat az évelőket, amelyeket alig kell gondozni.
via click.ro














