Négy-öt méter. Budapest belső kerületeiben ma is akadnak ekkora belmagasságú polgári lakások, miközben a jelenlegi építési szabályok egy átlagos lakószobánál 2,70 méter átlagos belmagasságot írnak elő. A régi bérházak tágas szobái nem pazarlásból születtek: a 19. századi lakás egészen más körülmények között működött. Ma már nincs szükség ekkora terekre, így mára megváltoztak a szabályok.
Mit vár el ma a jogszabály
2024. január 1-jén lépett hatályba a településrendezési és építési követelmények alapszabályzata (TÉKA, 280/2024. kormányrendelet), amely az OTÉK helyébe lépett. Ennek 111. paragrafusa szerint a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségek átlagos belmagassága legalább 2,70 méter, a lakás nem nappali tartózkodásra szolgáló szobájában, például a hálóban legalább 2,40 méter. A szabad belmagasság a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségekben 2,50 méter.
Ez is érdekelhetTöbb mint 2200 méter mélyre jutottak a barlangkutatók, ez ma a Föld legmélyebb barlangjaA rendelet egy kivételt is tartalmaz: a hat vagy kevesebb lakásos lakóépületekre ezek a belmagassági előírások nem vonatkoznak.
A mai szabály egy átlagos lakószobánál 2,70 méter átlagos belmagasságot ír elő, ennek a régi belvárosi lakások egy része a másfélszerese.
Lámpák, amelyek a levegőt fogyasztották
A 19. századi lakásban nyílt láng világított és fűtött. A Country Life brit lap összefoglalója szerint a viktoriánus kori világítógáz hidrogén, metán, szén-monoxid és kén keveréke volt, a tisztátalan gáz kellemetlen szagot árasztott, és a kénsav miatt megfeketedtek tőle a falak és a mennyezetek. A rosszul szellőző épületekben szén-monoxid-mérgezés is előfordult.
A kortársak ezt pontosan tudták. Egy 1890-es brit orvosi ismertetés a lakásszellőzésről úgy fogalmazott, hogy a szükséges légcsere inkább a kandallók és a gázégők számától függ, mint a bent tartózkodó emberekétől. Személyenként percenként 45 köblábnyi, nagyjából 1,3 köbméter friss levegőt tartott szükségesnek ahhoz, hogy a szoba levegője ne legyen áporodott.
A pesti bérház születése
A pestbuda.hu összefoglalója szerint a 19. század első felében Pesten legfeljebb kétemeletes házak épültek, a század második felében viszont a technika már lehetővé tette a magasabb épületeket. 1870-től rendelet írta elő, hogy alagsorban csak olyan helyiségben lehet lakást kialakítani, amelynek belmagassága legalább félig az utcaszint fölé nyúlik.
A bérházakon belül is volt rangsor. A BME Középülettervezési Tanszékének kiadványa szerint a legelőkelőbb a piano nobile, a főemelet volt, felfelé haladva csökkent a lakások értéke, a hátsó, gang felőli traktus pedig gyakran sötét és kicsi lakásokat adott.
Miért segített a magas mennyezet
A meleg levegő és az égéstermékek felfelé szállnak. Egy magas szobában a gyertya, a petróleumlámpa vagy a gázláng füstje és a kályha melege a fejmagasság fölött gyűlt össze, a lakók pedig a tisztább alsó légrétegben tartózkodtak. A nagyobb légtér ugyanannyi lángot és embert több levegővel hígított.
A magas szobában a lámpák füstje és a kályha melege a fejmagasság fölött gyűlt össze, a lakók a tisztább alsó légrétegben éltek.
A magas ablakok a fényt is mélyebbre engedték a szobába. Villanyvilágítás előtt ez a nappali fény jelentette a legolcsóbb világítást, különösen a szűk belső udvarok felé néző lakásokban.
A belmagasság mint rang
A tágas szoba a polgári lakás reprezentatív terében, a szalonban látszott leginkább. A stukkós mennyezet, a magas ajtók és az ablakok mérete a tulajdonos anyagi helyzetét is jelezte, ugyanúgy, ahogy a főemelet helye a házon belül.
Ami ma a fűtésszámlán látszik
A nagy légtér ára a fűtés. Az Economx ingatlanrovatában megszólaló szigetelési szakemberek szerint a sok légköbméter valóban sok energiát visz el, és a belvárosi nagy lakások felfűtése drága. A meleg levegő ma is a mennyezet alá száll, ezért magas szobában a fej fölötti légréteg melegebb, mint a padló közelében.
A régi lakásokban ezért többet számít minden apró beállítás. A fűtés egy fokkal lejjebb vételének hatásáról részletes számítás olvasható, és a szerelők szerinti 12 fűtési tévhit is segít elkerülni a fölösleges kiadást. A régi építkezés másik praktikus szokásáról az is sokat elárul, hogy miért meszelték fehérre a parasztházak falát minden tavasszal.
A magas belmagasság tehát egy olyan kor lenyomata, amikor a levegőnek és a fénynek a szoba méretéből kellett jutnia.
Források: 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet (TÉKA), Country Life, Health and Comfort in House-building, ismertetés (1890), PestBuda, BME Középülettervezési Tanszék, Economx
