Ugrás a tartalomra
AjánlóGrízes krémes újragondolva: kókuszos szelet, amit minden vendég dicsérni fog›
Gyümölcsök

Eddig áll el a megkezdett görögdinnye, sokkal rövidebb ideig mint gondolnád

Szerző: M. Norbert· Publikálva: 2026.07.11. 11:45 2 perc

Kétórás szabály betartása

Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium ajánlása szerint a felvágott dinnyét nyáron legfeljebb két órán át lehet szobahőmérsékleten tartani, extrém hőségben viszont sokkal kevesebb ideig. Ugyanis a baktériumok melegben 20 percenként megduplázódhatnak, így a látszólag ép, illatos gyümölcs is fogyasztása is nagyon kockázatos már.

Hirdetés

Hűtés, csomagolás, tárolás

Amennyiben nem fogy el az egész dinnye amit vásároltunk, akkor azonnal légmentesen zárható dobozba javasolt betenni, és a hűtő alsó polcán kell elhelyezni.  Ezzel minimálisra lecsökkenthető a romlás folyamata. A szakmai ajánlások alapján az így eltett dinnye a hűtőben körülbelül 3–5 napig marad biztonsággal fogyasztható!

Mire kell kiemelt figyelmet fordítani:

  • Felvágás előtt mindenképpen meg kell mosni a héjat,
  • tiszta és éles késsel kell felvágni a dinnyét,
  • két órán belül a hűtőbe kell kerülnie a megmaradt dinnyének,
  • légmentesen lezárva kell tárolni.

A dinnye, amennyiben ezeket a szabályokat betartjuk, továbbra is az egyik legjobb nyári frissítőnk lehet, ami egészséges, finom és tökéletesen friss marad!

Hirdetés
Megosztás Facebookon
Kövesd a Kertészkedj.hu-t a Google-on›

Jelölj be minket saját forrásként, és a Google keresőben előrébb kerülnek a cikkeink.

Friss

Ez is érdekelhet