Karácsony és újév között a nagyanyáink konyhájában furcsa rend uralkodott. A morzsa az asztalon maradt, az asztal alatt szalma zörgött, a söprű pedig a sarokban állt. Nem lustaságból: a két ünnep közötti napokat a falusi hitvilág különleges, határon lévő időnek tartotta, amikor a ház körül minden mozdulatnak jelentése volt. Ez egyfajta babona volt, amit elég sokan tartottak.
A szerencse a házban marad
A legelterjedtebb magyarázat egyszerű: aki ilyenkor kisöpör, a szerencsét és a bőséget söpri ki a házból. Az ünnepek idején a ház javainak is otthon kellett lenniük. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint karácsony böjtjén a kölcsönkért tárgyakat visszaadták, mert az ünnepen nemcsak a családnak, hanem a család javainak is a házban volt a helyük. Ugyanebből a gondolatból következett, hogy semmit nem adtak ki a házból, a szemetet sem.
Ez is érdekelhet9137 méter mélyre engedtek kamerát Japánnál, olyan állatot vett fel, amit senki nem ismerHa mégis söpörni kellett, a szemetet nem az ajtó felé, hanem befelé, az asztal alá vagy a kályha mögé söpörték, és az ünnepek után égették el, vagy a kertbe vitték.
A morzsa és a szalma szent volt
A karácsonyi asztalról összegyűlt morzsának mágikus erőt tulajdonítottak. A lexikon szerint az asztal leszedéséig ott maradt, és egy elterjedt hit szerint éjszakára is az asztalon kellett hagyni, hogy a karácsonykor látogató természetfeletti lények is ehessenek belőle. Később füstöltek vele beteg embert és állatot, a kikelő baromfit etették vele, és a gyümölcsfák alá szórták, hogy a következő évben bő termés legyen.
A karácsonyi szalma az asztal alatt vagy az asztal lábánál feküdt, általában újévig vagy vízkeresztig. Aki söpört volna, ezt is kisöpörte volna. Az ünnepek után a szalmát az állatok alá tették, hogy termékenyek legyenek. Ma is él egy hasonló, egészen gyakorlati kerti szokás: a kertészek szalmát terítenek az eper köré a kemény fagy előtt.
Kik látogattak haza?
Az ünnepek körüli éjszakákhoz Európa-szerte kötődik a hit, hogy ilyenkor a holtak lelkei hazalátogatnak. A terített asztalon hagyott étel nekik is szólt. A söprés, a hangos munka és a ház kiürítése ebben a felfogásban megzavarta volna őket, vagy kiseperte volna a jelenlétüket.
A tilalom nem csak a söprésre vonatkozott. Sok vidéken a mosás és a teregetés is kerülendő volt ezekben a napokban, mert az udvaron lobogó fehér ruhát rossz előjelnek tartották. Aki tehette, a nagymosást még karácsony előtt elvégezte.
Mikor ért véget a tilalom?
A legtöbb helyen újév napján vagy vízkeresztkor, január 6-án oldódott fel. Ekkor szedték le a karácsonyi asztalt, a szalmát kivitték az istállóba, a morzsát eltették vagy a baromfinak adták, és jöhetett a nagy söprés. Vízkereszt a házszentelés napja is volt, a pap megáldotta a házat, és ezzel a ház újra a hétköznapok rendjébe lépett.
A két ünnep közötti időszakot Európa több vidékén a következő év tükrének is tartották. Volt, ahol a karácsony és vízkereszt közötti tizenkét nap időjárásából a következő tizenkét hónapra jósoltak, és a népi gondolkodás szerint amit ezekben a napokban teszel, az egész évedre kihat. Ezért vigyáztak annyira arra, hogy semmi ne menjen ki a házból, ami a bőséget jelképezte.
Máshol is így tartják
A szokás nem magyar különlegesség. A holdújév idején Kínában és más ázsiai országokban az ünnep előtt alaposan kitakarítanak, hogy a balszerencse távozzon, az ünnepnapokon viszont nem söpörnek és nem viszik ki a szemetet, nehogy a frissen érkezett szerencsét is kidobják. Az angolszász világban az újév napi mosás körül él hasonló babona: aki ilyenkor mos, a szerencséjét mossa ki.
Hasonló logikája van annak a régi intelemnek is, hogy napnyugta után nem söpörtek. A pénztárcába tett babérlevél szintén a bőség megtartásáról szól.
Mit jelent ez ma?
A mai lakásban nehéz egy hétig nem porszívózni, főleg ha a karácsonyfa hullatja a tűleveleit. Aki a hagyományt szeretné valamilyen formában megtartani, az a nagytakarítást karácsony előtt elvégezheti, a két ünnep között pedig beérheti a szükséges, apró rendrakással. A morzsát egy tálba gyűjtheti, és a téli madáretetőbe szórhatja, így a régi szokás értelme is megmarad: ami az ünnepi asztalról jön, az nem a szemétbe kerül.
