Ugrás a tartalomra
Érdekességek

10 bizarr karácsonyi étel Európából, amit a magyarok többsége még megkóstolni sem merne

10 európai karácsonyi étel, amit egy magyar elsőre biztosan nem kóstolna meg

Lutefisk krumplival, borsópürével és szalonnával. Fotó: Jarvin Jarle Vines / Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0 (vágott változat)

Lúgban áztatott tőkehal, ammóniaszagú rája, egy egész birkafej és a fürdőkádban úszkáló ponty: ezek mind karácsonyi ételek Európa egyes országaiban, és egy magyar vendég valószínűleg kétszer is meggondolná, mielőtt belekóstol. Az egyik fogásnál ráadásul a családfő az első kanalat a plafonra dobja, és ettől függ, milyen lesz a következő év, hogy miért, az a lista első felében kiderül.

Állítsd be a Kertészkedj.hu-t megbízható forrásnak!Beállítom
Hirdetés

A magyar karácsonyi asztalon a halászlé, a rántott ponty, a töltött káposzta és a bejgli számít hagyománynak. Ezek nekünk természetesek, egy külföldinek talán épp a mákos és diós tészta furcsa. Most fordítottuk meg a nézőpontot, és összegyűjtöttünk tíz európai ünnepi ételt, amelyek a saját hazájukban a karácsony elmaradhatatlan részei, nálunk viszont első látásra inkább meghökkentenek.

Ez is érdekelhetMiért kerüli el az eső Magyarországot? A meteorológusok szerint egy „omega-blokk” áll a háttérben, és ez a kertet is megviseli

1. Lutefisk, Norvégia és Svédország: a lúgban pácolt tőkehal

A lutefisk neve szó szerint lúgos halat jelent, és pontosan az is. Az alapja szárított tőkehal, ritkábban más fehér húsú hal, amelyet a hideg északi szélben kemény, deszkaszerű állapotúra szárítottak. Ahhoz, hogy újra ehető legyen, először öt-hat napig hideg vízben áztatják, a vizet naponta cserélve, aztán napokig lúgos oldatba teszik. Ettől a hal megszívja magát, megduzzad, és kocsonyás, áttetsző állagú lesz.

Hirdetés

A lúgos fürdő után a hal annyira lúgos, hogy közvetlenül nem ehető, a lutefisk elkészítéséről szóló összefoglaló szerint a pH-értéke ekkor 11 és 12 között van. Ezért újabb napokig tiszta vízben áztatják, hogy kimossák belőle a lúgot. Csak ezután főzik vagy sütik meg. A kész étel remegős, puha, enyhén szappanos utóízű, az illata pedig sokakat elriaszt.

A lutefisket fémedényben főzni nem szabad, és ezüst evőeszközzel sem szokás enni, mert a maradék lúg elszínezi a fémet. Ezért régen fa- vagy zománcozott edényt használtak hozzá.

Norvégiában főtt krumplival, borsópürével, pirított szalonnával és olvasztott vajjal tálalják, Svédországban inkább fehér szósszal. A skandinávok között is megosztó étel: van, aki egész évben várja a karácsonyi lutefisket, más csak udvariasságból eszik belőle egy falatot. Az Egyesült Államokban, ahol sok norvég és svéd bevándorló leszármazottja él, egyes közösségekben ma is tartanak lutefiskvacsorákat a templomokban.

Hirdetés

Svédországban lutfisk a neve, Finnországban lipeäkala, és mindhárom országban a karácsonyi svédasztal, a julbord része. A régi időkben a lúgos áztatás praktikus megoldás volt: a kemény, szárított hal így gyorsabban visszanyerte a nedvességét, és a hosszú télen is volt mit enni. Ma a lutefisket többnyire készen, vákuumcsomagolva veszik meg, otthon már csak meg kell főzni.

2. Smalahove, Nyugat-Norvégia: egy egész birkafej a tányéron

Ha a lutefisk még nem volt elég bátor próbatétel, a nyugat-norvég smalahove biztosan az lesz. Ez egy egész birkafej, amelyről leperzselik a gyapjút, kettévágják, besózzák, majd szárítják vagy füstölik. Fogyasztás előtt órákig főzik, és egészben, a szemmel, füllel, fogsorral együtt tálalják. A tányérról tehát szó szerint egy félbevágott birkafej néz vissza az emberre.

Az étel a szegénység szülötte: régen a nyugat-norvég falvakban semmit sem dobtak ki a levágott állatból, a fejet is gondosan tartósították a télre. Ma az ünnepi időszakban, karácsony előtt eszik, főleg Voss környékén, ahol éttermek és családok is ragaszkodnak hozzá. Hagyományosan rutabagapürével, vagyis karórépával, főtt krumplival és egy pohár akvavittal kínálják.

A smalahovét elölről hátrafelé eszik, és a fej legzsírosabb, legpuhább részeit, a fület és a szemet sokan a legfinomabbnak tartják. Egy régi szokás szerint a fület kell elsőként megenni, mert az a legzsírosabb, és kihűlve már nem olyan jó. A nyelv és az arcpofa húsa is kedvelt falat.

A norvég karácsony persze nemcsak ilyen meghökkentő ételekből áll. A szenteste kedvelt desszertje például a tejberizs maradékából készül, erről a norvég riskrem receptjéről szóló cikkünkben írtunk. A smalahove viszont kifejezetten a bátrabbaknak való, és sok norvég sem kóstolta még soha.

A smalahove ma inkább kuriózum, mint mindennapi étel, de a nyugat-norvég vidéken büszkék rá. Vosson az elmúlt évtizedekben néhány gazdaság kifejezetten erre szakosodott, és decemberben előre kell asztalt foglalni azokban az éttermekben, ahol felszolgálják. A külföldi látogatók számára sokszor ez a norvég út legemlékezetesebb, és legtöbbet fotózott vacsorája.

Hirdetés

3. Kæst skata, Izland: az erjesztett rája, amit kint kell főzni

Izlandon december 23-a, Szent Thorlák napja, a Þorláksmessa a kæst skata napja. Ez erjesztett rája, és az illata olyan erős, hogy sok család a kertben, a garázsban vagy a teraszon főzi, nehogy a lakás hetekig a szagát árassza. Aki ilyenkor étterembe megy rájázni, régi ruhát vesz fel, mert a szag a textilbe is beleivódik.

A rájának különleges a húsa: a porcos halak a vérükben és a szöveteikben sok karbamidot tárolnak. Amikor a halat hetekig erjesztik, ebből ammónia keletkezik. Ettől lesz a kész étel szaga szúrós, a csípős illat sokaknak könnyet csal a szemébe. Az ammónia egyúttal tartósítja is a halat, ezért régen ez a módszer segített átvészelni a telet a halászfalvakban.

A rájadarabokat főtt krumplival és olvasztott birkafaggyúval, vagy hamsatólggal, vagyis kiolvasztott, tepertős faggyúval eszik. A szokásnak az is értelme volt, hogy a karácsony előtti utolsó böjti napon egyszerű, olcsó halat egyenek, mielőtt másnap kezdődik a bőséges ünnepi lakoma.

Az izlandiak közül sokan éppen azért ragaszkodnak hozzá, mert a csípős szag számukra jelzi, hogy itt a karácsony. A fiatalabb generáció egy része inkább kihagyja, de december 23-án a reykjavíki éttermek közül több is kifejezetten skatamenüt kínál. A turisták egy része bátorságpróbaként kóstolja meg, a többség pedig az első falat után sietve iszik rá valamit.

A kæst skata nemcsak Izlandon különlegesség: Dél-Koreában is van hasonló, erjesztett rájából készült étel, a hongeo, amelynek szaga ugyanúgy az ammóniától csípős. Két egymástól nagyon távoli ország jutott tehát ugyanarra a megoldásra, amikor a nehezen tartósítható, porcos halat akarta eltenni. Az izlandi változatot mégis kizárólag karácsony előtt eszik, máskor szinte senki nem főzi.

4. Kutya, Ukrajna: a búzás étel, amit a plafonra dobnak

Az ukrán szenteste, a Szvjatij Vecsir asztalán hagyományosan tizenkét hústalan fogás szerepel, az apostolok számára emlékezve. Az első és legfontosabb közülük a kutya, egy sűrű, édes kása főtt búzaszemekből, mákból, mézből, dióból és mazsolából. Nem kenyér és nem főzelék, hanem egy különös, ragacsos, ünnepi étel, amelyből mindenkinek kell legalább egy kanállal ennie.

Hirdetés

A régi falusi szokás szerint a családfő egy kanál kutyát feldobott a mennyezetre. Minél több búzaszem ragadt oda, annál jobb termést, annál több mézet és nagyobb szerencsét ígért a következő év. Ma már ezt inkább csak tréfából csinálják, de sok családban az idősebbek még emlékeznek rá, és a gyerekek nagy élvezettel nézik, mennyi marad fent.

A kutyát nem szabad teljesen elfogyasztani. A maradékot éjszakára az asztalon hagyják, a hagyomány szerint ugyanis szenteste az elhunyt családtagok lelke is hazalátogat, és nekik is jut belőle.

A kutya rokonai a környező országokban is megtalálhatók. Lengyelországban kutia, Litvániában és Belaruszban is hasonló búzás vagy mákos étel kerül az asztalra. A litvánok szentesti mákos édességéről, amely a magyar mákos gubára emlékeztet, a litván szentesti édességről szóló cikkünkben olvashatsz. A magyar ízlésnek a mákos-mézes íz ismerős, a főtt búza állaga viszont szokatlan, hiszen nálunk búzát inkább csak a lisztben látunk.

A szenteste tizenkét fogásához a kutya mellett borscs, vagyis céklaleves, töltött gombóc, a varenyky, hering, gombás ételek és szárított gyümölcsből főzött kompót, az uzvar tartozik. Az asztal alá szalmát tesznek, a sarokba egy búzakévét, a didukh-ot állítják, amely az ősök szellemét és a termést jelképezi. A vacsora az első csillag feltűnésekor kezdődik.

5. Ponty a fürdőkádban, Lengyelország: a hal, ami napokig a család vendége

A ponty nekünk sem idegen, a lengyel karácsonyi pontynak azonban van egy különös előtörténete. Sok lengyel család régen, és egyes helyeken ma is, élve vásárolja meg a halat napokkal szenteste előtt, és otthon a fürdőkádban tartja. A gyerekek ilyenkor etetik, nevet adnak neki, és a család néhány napig a zuhany alatt tisztálkodik, mert a kádban a ponty úszkál.

A szokás a szocialista hiánygazdaság idejéből ered, amikor a friss hal ritka volt, és aki hozzájutott, az élve vitte haza, hogy frissen maradjon az ünnepig. A ponty így a karácsony jelképévé vált. Napjainkban állatvédelmi okokból egyre többen bírálják, és sok áruház már csak feldolgozott halat árul, de a hagyomány nem tűnt el teljesen.

A lengyel szenteste, a Wigilia vacsorája is tizenkét hústalan fogásból áll. A ponty mellett hering, céklaleves apró gombás táskákkal, a barszcz z uszkami, valamint káposztás és gombás pirogok is előkerülnek. Vacsora előtt a család tagjai megtörik az ostyát, az opłateket, és jókívánságokat mondanak egymásnak. Az asztalnál egy terítékkel többet tesznek ki, a váratlan vendégnek.

Hirdetés

A lengyelek a pontyot másképp is sütik, mint mi: tojás és zsemlemorzsa nélkül, ropogósra. A pikkelyt sokan a pénztárcájukba teszik, hogy egész évben legyen pénzük, ez a szokás a csehek körében is ismert.

Csehországban és Szlovákiában szintén sok család tartott régen élő pontyot a kádban szenteste előtt, és egyes vidékeken a gyerekek ragaszkodtak hozzá, hogy a halat ünnep után engedjék szabadon a folyóba. Ez a változat ma is előfordul, a vásárolt pontyot ilyenkor nem eszik meg, hanem visszaviszik a vízbe, és a család a halászlé helyett mást főz.

6. Christmas pudding, Anglia: a faggyús desszert, amit lángra lobbantanak

Az angol karácsonyi puding első ránézésre egy sötétbarna, kerek kalácsnak tűnik, a hozzávalói azonban meglepik a magyar háziasszonyt. Szárított gyümölcsök, mazsola, kandírozott héj, fűszerek, barna cukor, zsemlemorzsa, tojás és sör vagy brandy mellett marhafaggyú kerül bele. A masszát pudingformába vagy vászonba kötve órákig gőzölik, aztán hetekig, akár hónapokig érlelik egy hűvös kamrában.

A pudingot hagyományosan advent előtti utolsó vasárnapon készítik. Ennek a napnak a neve Stir-up Sunday, vagyis kavaró vasárnap, az elnevezés egy anglikán imádság kezdőszavaiból ered. A családban mindenki megkeveri a tésztát kelet-nyugati irányban, a háromkirályok útjára emlékezve, és közben kíván valamit.

A régi szokás szerint egy ezüstpénzt, egy hatpennyst is belesütöttek, és aki megtalálta a saját szeletében, annak gazdagságot jósoltak. A karácsonyi ebéd végén a pudingot leöntik brandyvel, meggyújtják, és lángoló, kékes fénnyel hozzák be a lekapcsolt villanyú ebédlőbe. A tetejére magyalágat szúrnak díszként.

A kész puding sűrű, nehéz, nagyon édes és nagyon fűszeres. Tejszínnel, vaníliasodóval vagy brandyvajjal tálalják. Az angolok egy része rajong érte, a fiatalabbak közül viszont sokan már inkább csokoládés desszertet választanak helyette. Egy magyar számára a faggyú a legnagyobb meglepetés benne, hiszen nálunk a faggyút inkább madáreleségként vagy szappanfőzéshez ismerjük.

A pudingnak saját hagyományos kísérője is van: a brandyvaj, amely puha vajból, porcukorból és brandyből kevert édes krém. Régen a pudingot karácsony után is megőrizték, és hónapokkal később, például húsvétkor ették meg az utolsó darabját. A gondosan becsomagolt, alkohollal locsolt puding ugyanis szinte korlátlan ideig eláll a hűvös kamrában.

7. Mince pie, Anglia: a gyümölcsös pite, amiben eredetileg hús volt

A mince pie ma egy kis kerek, omlós tésztás, gyümölcsös töltelékű pite, amelyet decemberben minden angol pékségben és áruházban árulnak. A neve viszont a darált húsra utal, és ez a pite történetéből fakad. A középkori változatban valóban darált hús, többnyire marha vagy birka került bele, szárított gyümölccsel, mézzel és drága keleti fűszerekkel keverve.

Hirdetés

A fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió a régi hagyomány szerint a háromkirályok ajándékaira emlékeztetett, a pite pedig eredetileg hosszúkás, jászol formájú volt. A hús az évszázadok során fokozatosan kikerült belőle, a töltelékben azonban ma is gyakran van marhafaggyú, ami a magyar ízlés számára szokatlan egy édes süteményben.

Egy régi angol szokás szerint aki a karácsony tizenkét napján minden nap megeszik egy mince pie-t, annak a következő év mind a tizenkét hónapja szerencsés lesz. A gyerekek szenteste a kandalló mellé egy mince pie-t és egy pohár sherryt készítenek ki a Karácsonyapónak, a rénszarvasnak pedig egy sárgarépát.

A karácsonyi szokások közül sok kötődik a pénzhez és a szerencséhez. A csehek például a pontypikkelyt teszik el, erről a cseh pikkelyes szokásról szóló cikkünkben írtunk részletesen. A mince pie viszont egyszerűen csak az angol december illata, a forralt bor mellé szinte kötelező.

A mince pie töltelékét, a mincemeatet sok angol család maga készíti el, már ősszel, és üvegekben érleli. Almát, mazsolát, ribizlit, citrushéjat, fűszereket és brandyt kevernek össze, és a faggyú mellett ma már gyakran növényi zsírt is használnak, hogy vegetáriánusok is ehessék. A kész pitéket melegen, tejszínnel vagy brandyvajjal kínálják.

8. Capitone, Nápoly: az óriási angolna a szentesti asztalon

Dél-Olaszországban, különösen Nápolyban a szenteste a halaké. A katolikus hagyomány szerint december 24-én húst nem esznek, ezért az asztalra sokféle hal és tenger gyümölcse kerül. A nápolyi szenteste királya a capitone, a nagy méretű nőstény angolna, amely akár egy méternél hosszabbra is megnőhet.

A capitonét hagyományosan élve vásárolják meg a karácsony előtti napokban a halpiacon, ahol nagy vízzel teli kádakban úszkálnak az angolnák. A vásárlás és a feldolgozás külön ceremónia, sok család ma is otthon pucolja meg. Ezután darabokra vágva kisütik, vagy ecetes, fűszeres pácba teszik, így napokig eláll.

A nápolyiak szerint az angolna elfogyasztása jelképes: a kígyóra hasonlító hal a gonoszt, a bűnt jelképezi, és aki megeszi, az legyőzi a rosszat a következő évre.

Az angolnának zsíros, tömör húsa van, sokan halként sem ismernék fel, inkább sült húsra emlékeztet. Nálunk az angolna ritka, főleg a balatoni halászat révén ismerik, és a kígyószerű megjelenése miatt sokakban idegenkedést kelt. A nápolyi családoknak viszont a capitone nélkül nem karácsony a karácsony, és a piacokon december 23-án hosszú sorok állnak érte.

Nápolyban a capitone mellett más halak és tenger gyümölcsei is kötelezők szenteste: sült tőkehal, kagylós spagetti, rántott tintahal, karfiolsaláta ecetes zöldségekkel, az insalata di rinforzo. A bőséges vacsora éjfélig tart, utána a család együtt megy el az éjféli misére, és csak ezután kerülnek elő az édességek, köztük a mézes, apró golyókból álló struffoli.

Hirdetés

9. Rakfisk, Norvégia: a hónapokig erjesztett pisztráng

A norvégoknak a lutefisken kívül van egy másik, legalább ilyen erős próbatétele is. A rakfisk édesvízi halból, többnyire pisztrángból vagy szajblingból készül, amelyet kibelezés után besóznak, hordóba rétegeznek, és hónapokig, akár egy évig is hagyják erjedni. Az eredmény egy puha, erősen illatos hal, amelyet nem főznek meg, hanem nyersen fogyasztanak.

A rakfisk illatát sokan a sajtokéhoz hasonlítják, mások szerint inkább a büdös zoknira emlékeztet. A norvég Valdres régióban, Fagernesben minden novemberben külön fesztivált rendeznek a tiszteletére, ahová ezrek érkeznek, és a következő hetekben, egészen karácsonyig, sok családi asztalra kerül.

Vékony norvég lepénnyel, lefsével vagy ropogós flatbrøddel, tejföllel, apróra vágott vöröshagymával és főtt krumplival eszik, mellé sört vagy akvavitot isznak. Akik szeretik, éppen az erős, karakteres ízét kedvelik benne, ami egy kicsit a jó érett sajtokhoz hasonlít.

A rakfisk elkészítése nagy odafigyelést igényel, mert a nem megfelelő tartósítás egészségügyi kockázattal jár, ezért ma többnyire ellenőrzött üzemekben készül, és boltban, vákuumcsomagolva vásárolják meg. A magyar konyhában nincs hozzá hasonló, talán a házi savanyított halak állnak hozzá legközelebb, de azokat is főzve vagy sütve esszük.

A rakfisk története a középkorig nyúlik vissza, az első írásos említés a 14. századból származik. A hűvös hegyvidéki tavak mellett élő norvég családok ősszel fogták a halat, és mivel sóból kevés volt, a félig sózott, erjesztett hal lett a téli tartalék. A módszer ma is hasonló, csak a higiéniai szabályok lettek szigorúbbak, és a rakfisk az évek során igazi ínyencséggé vált.

10. Bacalhau, Portugália: a sózott tőkehal, ami nélkül nincs szenteste

Portugáliában a szentesti vacsora, a Consoada főszereplője a bacalhau, a sózott, szárított tőkehal. A portugálok szerint ezerféleképpen lehet elkészíteni, szenteste azonban a legegyszerűbb módon kerül az asztalra: főzve, főtt krumplival, kelkáposztával vagy más leveles káposztával, főtt tojással, mindezt bőven leöntve olívaolajjal és fokhagymával.

Hirdetés

A bacalhau elkészítése napokkal korábban kezdődik. A kemény, sóval átitatott halat egy-két napig hideg vízben áztatják, a vizet többször cserélve, hogy kioldódjon belőle a só, és újra puha legyen. A furcsaság az, hogy a portugálok kedvenc hala nem a saját vizeikből származik, a tőkehal nagy részét Norvégiából és más északi országokból hozzák be.

Egy magyar számára a bacalhau nem annyira ijesztő, mint a lista elején szereplő ételek, inkább a sós, halas íz szokatlan egy ünnepi vacsoránál, ahol mi inkább a halászlére és a töltött káposztára gondolunk. A kelkáposztás köret viszont ismerős lehet, a hazai káposztás ételek a nagymama konyhájából is hasonlóan laktató, téli ételek.

A portugál szentesti asztal édességei is különlegesek. A sonhos és a filhós olajban sült, cukros-fahéjas tésztafélék, a bolo rei pedig kandírozott gyümölcsökkel díszített koszorú alakú kalács, amelybe régen apró meglepetést és egy szem babot sütöttek. Aki a babot találta meg, annak a következő évben kellett megvennie a kalácsot a családnak.

Ezekből az ételekből egy dolog biztosan kiderül: ami az egyik országban ünnepi csemege, az a másikban bátorságpróba. A magyar töltött káposzta vagy a mákos guba egy norvég vagy portugál vendégnek legalább annyira különös lehet, mint nekünk a lúgos hal.

Források: Wikipedia (Lutefisk, Smalahove, Skate, Kutia, Christmas pudding, Stir-up Sunday, Mince pie, Rakfisk, Bacalhau), The Daily Meal.

Következő cikkViszlát, hagyományos páraelszívó: egyre több új konyhában már ezt a különleges megoldást választjákElolvasom ›
Hirdetés
Ajánló
Hirdetés
Megosztás Facebookon

Ez is érdekelhet