Az Alaszkai-öböl fenekén, nagyjából 3300 méter mélyen talált aranyszínű gömb nem tojás, nem szivacs és nem is ismeretlen lény, hanem egy óriás mélytengeri tengerirózsa, a Relicanthus daphneae talprésze. Ezzel a résszel tapadt az állat a sziklához, és valamiért csak ez maradt ott. Az amerikai óceán- és légkörkutató hivatal, a NOAA 2026 áprilisában jelentette be az eredményt, két és fél évvel a felfedezés után.
Tartalomjegyzék
Mit láttak a kamerák 2023-ban?
2023. augusztus 30-án a NOAA Okeanos Explorer nevű kutatóhajójáról leengedett távirányítású tengeralattjáró, a Deep Discoverer egy tenger alatti hegy oldalát pásztázta. A NOAA akkori beszámolója szerint fehér szivacsok között egy sima, kupola formájú, aranyszínű valami tapadt a sziklára. Valamivel több mint 10 centiméter volt az átmérője, az alja közelében pedig egy kis lyuk vagy szakadás látszott, amelyen át a belseje is kivehető volt.
Ez is érdekelhetMiért nem fagynak szét a fák télen, ha tele vannak vízzel?A merülést élőben közvetítették az interneten, így a nézők valós időben hallhatták, ahogy a kutatók találgatnak. Az első ötletek között egy elhalt szivacs tapadókorongja, egy korall és egy tojástok is szerepelt.
A gömb alján egy kis lyuk tátongott, ezért sokan arra gondoltak, hogy valami kikelt belőle.
A lyuk láttán az egyik kutató megjegyezte, hogy valami vagy be akart jutni, vagy ki akart jönni belőle. Egy másik a ScienceAlert összefoglalója szerint azt mondta, olyan ez, „mint egy horrorfilm eleje”. A közösségi médiában ennél is tovább mentek: sokan idegen lény tojásának tartották, a sajtó pedig aranytojásnak és arany gömbnek nevezte el.
Miért nem tudták azonnal megmondani, mi ez?
A gömböt a tengeralattjáró szívócsöves mintavevőjével óvatosan felszívták, és a hajón megvizsgálták. A hajó expedíciós koordinátora akkor csak annyit tudott mondani, hogy a lelet biológiai eredetű, ennél többet a laborvizsgálat előtt nem lehetett megállapítani. A mintát ezután Washingtonba, a Smithsonian Természettudományi Múzeumba vitték, ahol a NOAA halászati részlegének taxonómiai laborja működik.
A labor vezetője, Allen Collins a NOAA közleményében elmondta, hogy több száz különböző mintával dolgoznak, és arra számított, hogy a szokásos eljárás ezt is gyorsan megoldja. Ehelyett egy olyan rejtvény lett belőle, amelyhez alaktani, genetikai, mélytengeri és bioinformatikai szakértelem is kellett.
A gond az volt, hogy a gömbön nem volt semmi, ami egy állatra jellemző: se száj, se csáp, se szerv. Szálas, rétegzett anyag volt, a felszínét viszont csalánsejtek borították. Ilyen sejtjei a csalánozóknak vannak, vagyis a koralloknak, a medúzáknak és a tengerirózsáknak.
Két és fél évig fejtették, mi lehet, a választ végül a saját DNS-e adta meg.
Hogyan fejtették meg?
A döntő lépést Abigail Reft, a labor kutatója tette meg, aki a csalánsejtek típusát is azonosította. Ezek úgynevezett spirociszták voltak, amelyek csak a csalánozók egy szűkebb csoportjában, a hatosztatú korallállatoknál fordulnak elő. Ide tartoznak a tengerirózsák is. A kutatók előkerestek egy hasonló mintát is, amelyet 2021-ben egy másik kutatóhajó gyűjtött, és abban is ugyanilyen sejteket találtak.
Az első gyors DNS-vizsgálat még nem hozott eredményt, valószínűleg azért, mert a gömbön rengeteg más mikroszkopikus élőlény DNS-e is megtapadt. Ezért a teljes genetikai állományt elemezték, és ebben már egyértelműen kirajzolódott egy állat. A mitokondriális DNS mindkét mintában szinte teljesen megegyezett a Relicanthus daphneae ismert DNS-ével.
Milyen állat hagyta ott?
A Relicanthus daphneae ritkán látott, óriás mélytengeri faj. Az Alaska Public Media szerint a teste sötét színű, nagyjából 30 centi széles törzs, a halvány rózsaszín és lila csápjai pedig akár 2 méteresre is megnőhetnek. Az aranyszínű rész, a talp, rendes esetben az állat alatt van, és nem látszik.
Hogy a tengerirózsa felső része hova lett, azt senki nem tudja. A NOAA magyarázó videója szerint elpusztulhatott, de az is lehet, hogy egyszerűen továbbköltözött, és a talpát otthagyta a sziklán. Erre a kérdésre talán soha nem lesz válasz.
A gömb ma a Smithsonian gerinctelen-gyűjteményének része, saját leltári számmal. A kutatók tanulmányát 2026 áprilisában tették közzé előzetes, még lektorálás alatt álló változatban, a ScienceDaily pedig összefoglalta az eredményt.
Kapcsolódó cikkeink
Mennyit tudunk egyáltalán a mélytengerről?
A történet jól mutatja, mennyire keveset ismerünk a tenger mélyéből. A ScienceAlert egy 2025-ös elemzésre hivatkozva azt írja, hogy az ember eddig a mélytengeri aljzat nagyjából 0,001 százalékát látta a saját szemével vagy kamerán keresztül. A NOAA expedíciói rendszeresen hoznak fel olyan élőlényeket, amelyeket nem tudnak azonnal beazonosítani, de a DNS-vizsgálatokkal egyre több ilyen rejtély oldható meg. Hasonlóan különös felvétel készült akkor is, amikor a Monterey-öbölben 3200 méter mélyre engedtek le egy kamerát.
Az Okeanos Explorer a Washington Times szerint 2026 májusára tervezte, hogy Hawaii mellett folytatja az élő közvetítéssel kísért merüléseket, vagyis bármikor előkerülhet a következő arany gömb. A közvetítéseket bárki nézheti, ahogy 2023-ban a nézők is élőben láthatták, ahogy a kutatók tanácstalanul nézik a sziklán ülő furcsa kupolát.
Ha a mélytenger furcsa lakói érdekelnek, az antarktiszi üvegtintahalról szóló cikkünkben egy másik állatot is láthatsz, amelyet először sikerült élve videóra venni.
Források: NOAA, NOAA Ocean Exploration, 2023, ScienceDaily, ScienceAlert, Alaska Public Media, Washington Times
Következő cikk
Karácsonyi kaktusz, ciklámen és 4 másik szobanövény, ami télen virágzikElolvasom ›
