Meglepő lehet, de a fasírt eredete egészen az ókorba vezethető vissza, mivel már az ókorban is ismert volt a fűszeres vagdalthúsból készült étel.
A fasírt különlegességei
Sokunk kedvence, a fasírt a magyarok egyik legtöbbször fogyasztott húsétele, biztosan te is sokszor készíted ezt a családodnak. A fasírtot más néven fasírozott-nak vagy vagdalt-nak is szokták nevezni, attól függ, hogy ki hogy hívja. A fasírt fűszerekkel, tojással és vízben áztatott zsemlével egybegyúrt darált sertéshús, de a mai világban már sok-sok féle módon készítik, van már gluténmentes változata is. Ezekből kisebb-nagyobb húspogácsákat formázunk, így nyeri el a végső formáját. Esetenként még főtt tojást is helyezhetünk bele, ezt az egybefasírtnál szokás csinálni.
A fasírtot főleg olajban vagy zsírban szokták sütni
Sokan kísérletezőknek azzal, hogy sütőben sütik a fasírtgolyókat. Több fajta húsból is készülhet a fasírt: sertéshúsból, marhahúsból, vagy pulykahúsból is. A fasírt az egyik legkedveltebb feltét a főzelékekhez.
1. Klasszikus fasírt recept
Hozzávalók a klasszikus fasírthoz:
- 50 dkg darált sertéshús
- 1 fej vöröshagyma
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 db tojás
- 2 db szikkadt zsemle
- só
- 1/2 kávéskanálnyi őrölt feketebors
- 1 púpozott teáskanálnyi pirospaprika
- zsemlemorzsa
A klasszikus fasírt elkészítése:
Első körben a vöröshagymát alaposan megpucoljuk, apróra vágom és kevés zsiradékon megfonnyasztjuk. Ezek után a megfonnyasztott hagymát a darált húshoz öntjük, ráütjük két tojást, belenyomjuk a 3 gerezd fokhagymát. Következő lépésként egy tálban vízbe áztatjuk a 2 szikkadt zsemlét, majd jól kinyomkodva őket, a darált húshoz adjuk.
Ha ez előző lépésekkel végeztük már, akkor összegyúrjuk a fasírtalapot, közben sózzuk, borsozzuk és pirospaprikát is szórunk rá. Ha azt vesszük észre, hogy túl folyós a fasírtalap, akkor kevés zsemlemorzsát is adjunk hozzá, hogy masszívabb legyen a fasírt.
Majd a begyúrt alapból golyókat formázunk, kicsit meglapítjuk mindkét oldalát, majd mindegyiket megforgatjuk zsemlemorzsában és forró zsiradékban készre sütjük. Burgonyapürével, rizzsel, vagy más hagyományos körettel kínáljuk.
2. Sajttal töltött fasírt recept
Hozzávalók a sajttal töltött fasírthoz:
- 1 darab zsemle
- 60 dkg darált pulykahús
- só és bors ízlés szerint
- 1 tk. fokhagyma-granulátum
- 1 tk. vöröshagyma-granulátum
- 1 darab tojás
- 12 dkg sajt
- 1 bögre zsemlemorzsa
- olaj a sütéshez
A sajttal töltött fasírt elkészítése:
Első körben fogjuk és a zsemlét áztassuk vízbe, majd a darált húst tegyük egy keverőtálba, adjuk hozzá a sót, borsot, fokhagyma-granulátumot, vöröshagyma-granulátumot, tojást és a kinyomkodott zsemlét.
Ha ezekkel a lépésekkel megvagyunk, akkor a sajtot vágjuk kis kockákra. A bekevert darált húsból formázzunk kis labdákat, a közepükbe tegyük bele a felkockázott sajtot.
Végül a fasírtot forgassuk zsemlemorzsába, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, locsoljunk rá leheletnyi olajat. Toljuk 180 fokosra előmelegített sütőbe és süssük 30-35 percig, félidőnél fordítsuk meg, ha pedig szükségesnek ítéljük, süssük tovább. A sajttal töltött pulykafasírtot serpenyőben, bő olajban is megsüthetjük.
3. Marokkói pulykafasírt
Hozzávalók a marokkói pulykafasírthoz:
- 245 g csicseriborsó (konzerv)
- ½ db fehér hagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 120 g darált pulykacomb
- 1 db tojás
- 50 g zsemlemorzsa
- ½ db bio/kezeletlen citrom
- összesen 1,5 tk őrölt kömény
- őrölt pirospaprika
- őrölt kurkuma 6 levél
- friss bazsalikom
- 1 ek tahini* (1 éves életkor felett)
- ½ ek olívaolaj
- 1 csipet só és bors (1 éves életkor felett)
- 100 g kuszkusz
Így készítsd el a marokkói pulykafasírtot
Úgy kezdjünk neki, hogy a csicseriborsót alaposan lecsepegtetjük, majd folyó víz alatt leöblítjük, ezek után 120 g-ot leturmixolunk belőle, ezt jól turmixoljuk át. Amikor már majdnem kész vagyunk vele, bedobjuk mellé a turmixgépbe a hagymát és a fokhagymát is, ezeket is teljesen leturmixoljuk, nagyon alaposan.
Ha ezekkel a lépésekkel a csicseriborsós-hagymás masszát egy keverőtálba tesszük, és hozzákeverjük a darált húst, a tojást, a zsemlemorzsát, a citrom lereszelt héját és a fűszereket. Ezek után az egészet jól elkeverjük, majd korongokat formázunk belőle, amiket kissé ellapítunk a tenyerünkkel, ez nem megszokott, mert ez a fasírt “lapos”. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük a fasírtokat, és betoljuk a 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 30 percre. Egyet fordítunk rajtuk félidőben.
Így készíthetünk mellé mártást
Úgy szoktam csinálni, hogy amíg a fasírt sül, elkészítem a mártást és a kuszkuszt. Első körben botmixerrel lepürésítjük a maradék csicseriborsót (125 g) és a bazsalikomot a fél citrom levével, majd egy kis tálba tesszük, és hozzákeverjük a tahinit, az olívaolajat és – ha 1 éves kor feletti a baba – pici sót, pici borsot.
A kuszkuszhoz ugyanannyi mennyiségű (100 g) vizet forralunk, ráöntjük, és lefedjük 5 percre, majd villával alaposan elkeverjük.
4. Rántott fasírt
Hozzávalók a rántott fasírthoz:
- 60 dkg darált lapocka
- 3 db zsemle
- 3 db tojás
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors
- ízlés szerint ételízesítő
- 1 ek pirospaprika
- 1 fej közepes vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 1/2 dl étolaj a hagyma dinszteléshez
Panírozáshoz:
- 15 dkg liszt
- 3 db tojás
- 15 dkg zsemlemorzsa
- szükség szerint étolaj a sütéshez
Úgy kezdtem neki, hogy a zsemléket beáztattam, majd kicsavartam, és a hagymát apró kockára vágtam, ezt kis olajon megdinszteltem, majd a többi hozzávalóval együtt alaposan összekevertem. A hagymát az olajjal együtt tettem bele.
Ebből utána gömböket formáztam, bepaníroztam, közben kicsit ellapítottam. Úgy panírozzuk, mint normál esetben amikor húst panírotunk.
Ez után kisütöttem, majd hagymás paradicsommal és krumplipürével találtam.
5. Szaftos fasírt
- 1 fej hagyma
- 1 ek olaj
- só
- 1 szikkadt vizes zsemle
- 100 ml meleg tej
- 500 g darált sertéshús
- 1 tk pirospaprika
- 1 tk majoranna
- 2 ek zsemlemorzsa + a beleforgatáshoz
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 db tojás
- bő olaj a sütéshez
A hagymát apróra vágjuk, és az olajon 1 csipet sóval megpirítjuk. A zsemlét 2 cm-es kis kockákra vágjuk, a meleg tejjel leöntjük, és hagyjuk, hogy megszívja magát. Ezt nem kell kinyomkodni, pontosan ezért kell csak ilyen kis mennyiségű tejben áztatni, ráadásul így extrán szaftos lesz a végeredmény.
Összekeverjük a húst, a fűszereket, az áztatott zsemlét és a zsemlemorzsát. Beletesszük a zúzott fokhagymát, sózzuk, beleütjük a tojást, és alaposan összedolgozzuk, majd hagyjuk állni fél órát a hűtőben.
Golflabdányi gombócokat formázunk belőle, majd kicsit lenyomkodjuk, hogy megkapja a jellegzetes formáját. Zsemlemorzsába forgatjuk és 160 fokos olajban, oldalanként 3-4 percig sütjük, majd papírtörlőre tesszük.















