A Bajkál-tóba ömlő és onnan kifolyó folyók vízhozama 2017 óta olyan gyorsan nő, amire az elmúlt 343 évben nem volt példa: egy friss tanulmány szerint a hozam a hosszú távú átlag 145 százalékára ugrott, és vele együtt emelkedik a tó vízszintje is. A kutatók szerint a fordulat oka meglepő módon nem Szibériában keresendő, hanem jóval messzebb, a jeges sarkvidéki tengereken.
A tanulmány a Geophysical Research Letters című szakfolyóiratban jelent meg, vezető szerzője Shijie Wang, a kínai Jünnani Egyetem kutatója. Az Interesting Engineering ismertetője szerint a 2017 és 2024 közötti időszak hozta a leglátványosabb vízhozam-növekedést az egész, 343 évet átfogó rekonstrukcióban. Ez azért figyelemre méltó, mert a tó vízgyűjtője előtte évtizedeken át szárazodott.
Ez is érdekelhet3401 tokhalat engedtek a Dunába egy vidini falunálMekkora víz ez valójában?
A Bajkál-tó Dél-Szibériában, az Irkutszki terület és Burjátföld határán fekszik, és a Föld felszíni, nem fagyott édesvízkészletének nagyjából ötödét tárolja. A legmélyebb pontja 1642 méterrel van a vízfelszín alatt, víztömege mintegy 23 600 köbkilométer. Legalább 25 millió éves, az UNESCO világörökség része, és itt él a világ egyetlen csak édesvízben élő fókája, a bajkáli fóka (Pusa sibirica). A víz sok helyen olyan átlátszó, hogy tíz-húsz méter mélyre is le lehet látni, bár a világ legtisztább tava címet egy másik tó viseli.
A tó vízháztartása lényegében két folyón múlik. A legtöbb víz a Mongólia felől érkező Szelenga folyón jut bele, kifolyása pedig egyetlen folyó, az Angara. Az Angarán vízerőművek sorakoznak, a Szelenga vízgyűjtője Mongólia mezőgazdaságát is táplálja, így a Bajkál vízszintje emberek millióinak vízellátását és áramtermelését is érinti.
A tisztaság részben annak köszönhető, hogy a tóba ömlő folyók kristályos kőzeteken folynak át, és kevés oldott sót hoznak magukkal. Hogy a sós és az édes víz különbsége honnan ered, arra jó példa az a kérdés is, miért sós a tenger, ha a folyók édesvizet visznek bele.
Hogyan lehet 343 évre visszanézni?
Folyamatos vízhozam-mérés a térségben alig több mint egy évszázada van, ezért a kutatók a fák évgyűrűihez fordultak. A Bajkál környéki erdeifenyőkből 52 fúrt mintát vettek, és ezeket további 12 helyszín korábbi évgyűrű-adataival egészítették ki. A módszer alapja egyszerű: csapadékos években a fa vastagabb évgyűrűt növeszt, száraz években vékonyabbat, így a gyűrűk sorából visszafelé is kiolvasható, mennyi víz jutott a folyókba.
Az így kapott sorozat szerint a 20. század nem volt kegyes a tóhoz. A vízhozam többször is erősen visszaesett, a rendkívül alacsony vízhozamú évek mintegy fele 1900 után következett be, a leghosszabb száraz szakasz pedig 1995-től 2016-ig tartott. A kutatók ezt a térség hosszú távú kiszáradásával hozták összefüggésbe, ezért is lepte meg őket, hogy a görbe 2017 körül hirtelen megfordult.
A kutatók által közzétett adatsor összefoglalója szerint az elmúlt évtizedben a vízhozam nagyjából 80 százalékkal nőtt, és ez a 343 éves sorozat leghosszabban kitartó emelkedése. A 145 százalék azt jelenti, hogy a Szelenga és az Angara együttes vízhozama most csaknem másfélszerese a hosszú távú átlagnak.
Mi fordította meg a folyamatot?
A kutatók megvizsgálták a csapadékot, a hőmérsékletet, a talajnedvességet és a hóolvadást is, ezek együtt a vízhozam ingadozásának 59,3 százalékát magyarázták. A legérdekesebb kapcsolat azonban a tengereknél jött elő: amikor a Bering-, a Csukcs-, a Kelet-szibériai és az Ohotszki-tengeren hidegebb volt a víz és több volt a tengeri jég, a Bajkál vízgyűjtőjén is több víz folyt le.
A Bajkál vízhozamának fordulatát a kutatók szerint a távoli sarkvidéki tengerek hidegebb vize és több jege segíthette, nem a helyi időjárás.
Az elmúlt években ezen a térségen lelassult a sarkvidék felmelegedése és a tengeri jég visszahúzódása, és kialakult egy úgynevezett sarkvidéki hidegfolt. A szerzők szerint ez átrendezheti a légköri áramlásokat, és több nedvességet terelhet a Bajkál felé. Hogy a légkör milyen hatalmas vízmennyiséget tud szállítani, azt jól mutatja egy légköri folyó, amely néha több vizet visz, mint a Duna.
A kutatók maguk is óvatosak: ezt a kapcsolatot egyelőre feltevésként kezelik, amelyet további klímamodellekkel kell igazolni. A visszatérő vízzel párhuzamosan egyébként a vízgyűjtő növényzete is kizöldült, amit a tanulmány a jobb vízellátás egyik jeleként említ.
Tíz éve még vészhelyzet volt a tónál
A fordulat annál feltűnőbb, mert nem is olyan régen az ellenkezőjétől féltek. A 350.org környezetvédelmi szervezet beszámolója szerint 2015 elején Szergej Donszkoj orosz természeti erőforrás-ügyi miniszter vészhelyzeti övezetté nyilvánította a Bajkált a vízszint drámai csökkenése miatt, mert 2014 nyarán és őszén a tóba ömlő víz a szokásos mennyiség 65 százalékára esett.
2015 elején Oroszország vészhelyzetet hirdetett a Bajkálnál, mert a tóba ömlő víz mennyisége a szokásos kétharmadára esett.
A szervezet szerint ekkora vízhiányra a térségben száz éve nem volt példa. A gondot nemcsak a tó élővilága miatt vették komolyan: a Bajkál és az Angara számos város vízellátását adja, az alacsony vízszint pedig a folyó tározóit is megcsapolhatta volna, ami az áramtermelést is veszélyeztette.
Azóta a tó szintje már többször nagyot ugrott. Az orosz kormány 2025 áprilisában rendeletben rögzítette, hogy 2025 és 2027 között átlagos vízjárás mellett a Bajkál szintjének 456 és 457 méter között kell lennie a csendes-óceáni magassági rendszerben, csapadékos időszakban 457,85 méterig emelkedhet. A határokat azért szabályozzák ilyen szigorúan, mert az Angara gátja közvetlenül befolyásolja a tó szintjét.
Az Euronews 2015-ös rövid riportja még arról szólt, milyen veszélyek fenyegetik a világ legnagyobb édesvizű tavát. Tíz évvel később a vízmennyiség a legkevésbé aggasztó pont.
Tartós lesz a fordulat?
Erre a kutatók sem tudnak biztos választ adni. A 2015 és 2024 közötti évekre adott becslés már túlnyúlik azon az időszakon, amelyre a műszeres mérésekkel be tudták hitelesíteni a módszert, ezért ez a legbizonytalanabb része a sorozatnak. A szerzők szerint épp az a nagy kérdés, hogy tartós rendszerváltásról vagy csak átmeneti nedves szakaszról van-e szó.
A tanulmány szerzői ezért azt hangsúlyozzák, hogy a vízkészletek változását csak hosszú adatsorokkal lehet megérteni, és a vízgazdálkodást is úgy kell tervezni, hogy alkalmazkodni tudjon a hirtelen fordulatokhoz, akár a szárazság, akár a bőséges víz irányába.
A szerzők szerint a rövid mérési sorokra épülő előrejelzések alábecsülhetik, milyen gyorsan változhat meg egy egész vízgyűjtő.
A tanulmány legfontosabb üzenete talán az, hogy egy-két évtized adataiból nem lehet biztosan megítélni egy folyó vagy tó jövőjét. Ugyanez a tanulság a hazai időjárásnál is: a csapadékot gyakran nagy, lassan mozgó légköri helyzetek osztják el, ahogy azt az omega-blokk miatt elmaradó eső is megmutatta.
Kapcsolódó cikkeink
- 11.17.12 furcsa karácsonyfadísz, amit tényleg egyes országokban felakasztanak a fára
- 11.17.A szénsavas üdítős palack alján a belső nyomás miatt van öt kis láb
- 11.16.Akik egy kézintéssel megköszönik a sofőröknek, akik átengedik őket, a pszichológia szerint egy figyelemre méltó tulajdonsággal rendelkeznek, ami túlmegy az udvariasságon
Itthon éppen fordított a helyzet
Miközben a Bajkál vize visszatér, a hazai tavaink közül a Velencei-tó idén rekordmélypontra süllyedt. Az MTI felvételei szerint július 22-én 36 centiméter volt a vízállás az agárdi vízmércén, miközben a tó szabályozási tartománya 140 és 170 centiméter között van, október elején pedig a hírek már öt centiméter alatti vízállásról szóltak. Az aszály az egész országot sújtotta, volt olyan hely, ahol egész évben alig esett eső.
A tónál nyáron intézkedési terv készült a halállomány megmentésére, augusztusban pedig tíz helyszínen kezdték el mélyíteni az összekötő csatornákat és eltávolítani az iszapot, hogy a megmaradt víz mozogni tudjon. Hosszabb távon a vízpótlásról is vita folyik, de végleges döntés még nem született.
A két tó persze nehezen hasonlítható össze: a Bajkál vízgyűjtője hatalmas, a Velencei-tóé kicsi, és szinte teljesen a helyi csapadéktól függ. A működésük azonban ugyanarra az egyszerű mérlegre épül: ha a vízgyűjtőre kevesebb eső hullik, mint amennyi elpárolog, a tó apad. Hogy egy-egy esős időszak mennyit változtat, azt jól mutatta, mennyit emelkedett a Balaton és a Velencei-tó vízszintje az esős napok után.
A Bajkál példája azt mutatja, hogy a kiszáradó tavak sorsa nem feltétlenül végleges, ha a nagy léptékű időjárási folyamatok megfordulnak. A kutatók szerint épp ezért van szükség hosszú, akár évszázadokra visszanyúló adatsorokra, mert csak ezekből látszik, mi számít rendkívülinek, és mi tartozik a természetes ingadozáshoz.
Források: data.mendeley.com, interestingengineering.com, 350.org
Következő cikk
Fél áron a narancs, 35%-kal olcsóbb az olívaolaj: ezek az Aldi heti újságjának legjobb ajánlataiElolvasom ›















