Marhahúsnál:
Na, itt már kicsit trükkösebb a dolog. A marhahús teteje gyakran piros, alatta viszont barnás – és ez teljesen normális. Ez csak az oxigén és a húsban lévő vas reakciója.
Viszont ha a teteje is szürkés, matt barna, és az illata sem köszönőviszonyban sincs a „hús illattal”, akkor már gyanakszom.
A savanykás szag itt még elmegy (tényleg, a marhánál ez előfordul), de az erős, büdös, romlott szag már nálam a határvonal: nem kockáztatok.
És mi a helyzet a darált hússal?
Őszintén szólva, ha tehetem, frissen darált húst kérek a húspultból, mert az előre csomagolt verzió sokszor lutri.
A friss darált hús színe élénk: rózsaszínes vagy piros. Ha barnás vagy sápadt, akkor biztos, hogy nem aznap darálták.
Szagra ez is sokat elárul, ha megcsap a nyitás után valami kellemetlen illat, akkor ott nincs több kérdés.
Állagra pedig: ne legyen se száraz morzsalékos, se túl „leves” az igazi jó darált hús jól gyúrható, rugalmas, nem folyik szét.
A legfontosabb tanulság:
Hiába néz ki „elvileg jól” a hús, soha nem veszek meg semmit, ami kicsit is gyanús. Inkább legyen hús nélkül aznap, mint kockáztassak egy romlott adaggal.
Ha pedig nem vagyok biztos benne, mindig inkább kérdezek – vagy egyszerűen továbbállok.
