A svájci Bázelben egy egykori szakiskola udvarán szinte épen került elő a Gnadental kolostor 13. és 14. század között épült meleglevegős padlófűtése, amely a nővérek közös ebédlőjét, a refektóriumot melegítette. A rendszernek ráadásul volt egy szigorú működési szabálya, amit minden fűtéskor be kellett tartani, különben a meleg helyett füst töltötte volna meg a termet.
A leletet a Bázel-Város kanton régészeti szolgálata (Archäologische Bodenforschung Basel-Stadt) jelentette be 2026. szeptember 23-án. A kanton közleménye szerint az ilyen kőkamrás légfűtés Svájcban rendkívül ritka, és Európában is csak kevés hasonlóan ép példány maradt fenn, ezért a bázeli a típus egyik legjelentősebb ismert darabja.
Ez is érdekelhetZöld papagájok lepték el Padova negyedeit: így kerültek oda a trópusi madarakMit találtak a régészek Bázelben?
A Petersgraben 52. szám alatti épület átépítésekor a régészek a középkori kolostor falait és habarcspadlóit bontották ki. Az egyik padló alatt, a kolostor keleti szárnyában lapult a fűtés: egy föld alatti kamra, amelyet mezei kövekkel töltöttek meg.
Amikor a köveket kiemelték, alattuk előbukkant a tűzcsatorna. Faragott kváderkövekből és téglából rakták, és két csúcsív még ma is az eredeti helyén áll benne. A ferdén, V alakban egymásnak döntött kövek terelték a tűz melegét a kőkamrába.
A kamra boltozatában nyolc zárható nyílás maradt meg. Ezeken át áramlott fel a meleg levegő az ebédlő padlójába. A régészek a szokásos dokumentálás mellett 3D-modellt is készítettek a leletről, és előkerült egy 14. vagy 15. századi, zöld mázas kályhacsempe is, valószínűleg egy cserépkályha koronázó darabja.
Így működött: előbb füst, aztán meleg levegő
A rendszer lényege a hőtárolás volt. A tűztérben rakott tűz felforrósította a fölötte felhalmozott köveket, a kövek pedig órákon át lassan adták le a felvett hőt. A mai cserépkályha is ezen az elven működik, csak ott a kályha teste tárolja a meleget.
Itt jön a szabály, amiről a bevezetőben szó volt: amíg a tűz égett és füstölt, a padlón lévő nyolc nyílást zárva kellett tartani. Csak amikor a füst eltávozott, nyitották ki őket, és akkor már tiszta, meleg levegő szállt fel a kövekről az ebédlőbe. Aki ezt a sorrendet elrontotta, füstöt eresztett a terembe.
A bázeli kolostor fűtése kövekben tárolta a tűz melegét, és csak a füst eltávozása után engedte fel a meleg levegőt az ebédlőbe.
A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a fűtés nem folyamatos tüzeléssel ment, mint egy kandallónál. Egy alapos befűtés után a kövek sokáig ontották a meleget, közben a tüzelőnek nem kellett a teremben lennie, és a nővérek füst nélkül ebédelhettek.
Miért csak az ebédlő volt meleg?
A kanton közleménye szerint a refektórium a kolostor kevés fűthető helyiségének egyike volt, könnyen lehet, hogy az egyetlen. A középkori kolostorokban a tüzelő drága volt, a fűtés luxusnak számított, ezért azt a termet melegítették, ahol a közösség naponta együtt volt.
A középkori kolostorban a meleg luxus volt: Bázelben a kanton szerint talán egyedül a közös ebédlőt fűtötték.
A hálótermek és a cellák jellemzően hidegek maradtak. Ehhez képest egy padló alól áradó, füstmentes meleg kifejezetten korszerűnek számított, és az építőknek komoly tudás kellett hozzá: a tűzcsatorna, a kőkamra és a nyílások méretét össze kellett hangolni.
Kolostorból gabonaraktár, majd iskola
A kolostor története 1231 körül kezdődött, amikor a ferencesek a városfalon kívül, annak közvetlen közelében telepedtek le. Körülbelül húsz évvel később átköltöztek a mai Barfüsserplatzon épült új kolostorukba (ennek temploma, a Barfüsserkirche ma a Bázeli Történeti Múzeumnak ad otthont), a régi épületekben pedig előbb ciszterci apácák, majd klarissza nővérek éltek.
1279-ben az Aargau kantonbeli Niederwil melletti Gnadenthalból érkeztek laikus nővérek, róluk kapta a kolostor a nevét. A közösség a reformációig állt fenn. Utána az épületeket nem bontották le azonnal: 1573-ban gabonaraktárt rendeztek be, nagyrészt a kolostortemplom anyagából.
A 19. század végén a gabonaraktárt is lebontották, hogy helyet adjon az ipari szakiskolának, és ezzel eltűntek a kolostor utolsó látható épületei. A régi épületek körvonalai ma már csak Johann Jakob Schneider 19. századi akvarelljein látszanak. A föld alatt viszont megmaradt a fűtés, amelyre most, a régi iskola átépítése közben bukkantak rá.
A legfrissebb cikkeink, időrendben ITT!
A rómaiak padlófűtése és a középkori utód
A padló alól fűtött terem ötlete nem a középkorból való. A rómaiak hypocaustuma oszlopokra emelt padló alatt vezette a forró füstgázt, a padló átmelegedett, és sugárzó hőként adta le a meleget, nagyjából úgy, ahogy a mai melegvizes padlófűtés. A rómaiak elsősorban fürdőkben és előkelő villákban építettek ilyet, mert a kiépítése sok munkát és sok tüzelőt kívánt.

A középkori hőtárolós változat ezt fejlesztette tovább. Itt nem a padló sugározta a meleget, hanem a kövekről felszálló meleg levegő áramlott be a terembe a nyílásokon át. Ugyanez a megoldás a koreai ondol padlófűtéstől teljesen eltér: ott a füst a padló alatti csatornákon halad végig, és maga a padló marad meleg.
Közép-Európában a leghíresebb példa a lengyelországi malborki vár, a Német Lovagrend egykori székhelye. A vár honlapja szerint a legnagyobb kályha egy boltozott tűztérből és fölötte egy körülbelül 6 köbméteres hőtároló kamrából állt, amelyet félig kövekkel töltöttek meg, és a meleg a padló nyílásain át jutott a termekbe.

A malborki kályhák többségét a 19. században átépítették, ezért értékes a bázeli lelet: ott a tűzcsatorna, a kőkamra és a nyílások is szinte érintetlenül maradtak meg. Hasonló rendszert a tallinni városházán is feltártak, a módszer tehát a Balti-tenger vidékétől a Rajnáig ismert volt. A padlóban lévő nyílások általában kerekek voltak, és külön fedőkkel vagy dugókkal zárták őket, pontosan azért, hogy a befűtés füstje ne jusson a terembe.
Mi köze ennek a mai fűtéshez?
A hőtárolás elve ma is velünk él. A cserépkályha vastag fala ugyanúgy elnyeli, majd órákon át leadja a tűz melegét, ahogy a bázeli kövek. A Bázelben talált zöld mázas kályhacsempe azt mutatja, hogy a cserépkályha már a 14. és 15. században is ott volt a kolostor életében.

A nagy hőtároló tömegű fűtés azért kényelmes, mert lassan hűl ki, és nem kell folyamatosan rakni rá. A izlandi lakások meleg padlója vagy a kőfalú házak esetében is ez a tömeg tartja a meleget hosszú órákig.
A cserépkályha ugyanazon az elven fűt, mint a 700 éves bázeli rendszer: a tűz melegét elnyeli, majd órákon át lassan adja le.
A középkori nővérek egyetlen termet fűtöttek, mi ma az egész lakást. Hogy ebből mennyi megy feleslegesen el, azt a leggyakoribb téli fűtési hibák mutatják meg, és sok közülük egyszerű szokásváltással kivédhető.
Kapcsolódó cikkeink
Fűtés radiátor nélkül, akkor és most
A bázeli kolostorban a meleg alulról jött, nem egy forró fémtestből a fal mellől. Ma is sokan ezt az érzést keresik, amikor a radiátor kiváltásán gondolkodnak. A modern lehetőségeket a falfűtés és padlófűtés összevetésében vettük sorra.
A nagy felületen leadott, alacsonyabb hőmérsékletű meleg egyenletesebben tölti ki a teret, mint a radiátor körüli forró zóna. A középkori építők ezt mérések nélkül, tapasztalatból tudták, és a nyílások elosztásával próbálták a terem minden részébe eljuttatni a levegőt.
Az északi országokban ma is egészen más megoldások terjedtek el, mint nálunk. Hogyan fűtik a norvégok az otthonukat kandalló és radiátor nélkül, azt egy korábbi cikkünkben írtuk meg.
Mi lesz a lelettel?
A fűtés a helyén marad. A kanton ingatlankezelője és az építési osztály projektfelelősei jelenleg azon dolgoznak, hogyan lehet hosszú távon megőrizni, a leletet pedig beépítik a Petersgraben 52. felújítási tervébe. Azt is vizsgálják, mennyiben módosítja ez az építkezés további menetét.
A 3D-modell miatt a fűtés akkor is tanulmányozható marad, ha a fizikai maradványokat végül le kell fedni. A régészek így a tűzcsatorna, a kőkamra és a nyolc nyílás egymáshoz viszonyított helyzetét pontosan rögzítették, ami a hasonló európai rendszerek összevetéséhez is alapot ad.
Aki a régészeti leletek iránt érdeklődik, annak a hajóroncsból előkerült, 400 évig kinyithatatlan lakat története is tartogat meglepetést: ott egy apró szerkezet titkát kellett megfejteni.
Források: bs.ch (Bázel-Város kanton), zamek.malbork.pl, archaeology.org
Következő cikk
Ne tedd többé a tejet a hűtőajtóba: meglepő, mit mutatott ki egy egyetemi kutatásElolvasom ›















