Egy kő, ami az ajtót tartja. Szinte minden falusi háznál van ilyen: egy nehezebb darab a patakpartról vagy a kertből, amit huzat ellen az ajtószárny elé tolnak. A romániai Colți faluban élő idős asszony is így használta a sajátját, évtizedeken át. Csak éppen az ő köve 3,5 kilós borostyán volt, amelyet ma nagyjából 1 millió euróra becsülnek. Ez mai árfolyamon kb. 385 millió forint.
A történetet a spanyol El País hozta nyilvánosságra, a román sajtó (Observator, Digi24) és a nemzetközi tudományos hírportálok, például a ScienceAlert és a Futura Sciences is átvették. A darab ma a Buzăui Megyei Múzeum gyűjteményében van.
Egy patakmeder a Kárpátok kanyarulatában
Colți Buzău megyében fekszik, a Kárpátok kanyarulatának dombvidékén, a Buzău folyó völgyében. A vidék a román borostyánról híres: a folyó menti homokkőrétegekből több mint száz éve gyűjtik a jellegzetes, sötét árnyalatú követ. A faluban működik Románia egyetlen borostyánmúzeuma, a Colți-i Borostyánmúzeum is, amelyet 2019-ben a megyei önkormányzat mentett meg a bezárástól.
Az asszony a beszámolók szerint egy közeli patak medrében talált rá a kőre, és hazavitte. Nem sejtette, mit tart a kezében. A legtöbbet idézett részlet is ehhez kapcsolódik: egyszer betörtek hozzá, a tolvajok elvitték az aranyékszereit, a küszöbön heverő követ viszont ügyet sem vetettek rá.
Ősi fenyőgyantából házi kellék
Az asszony 1991-ben meghalt. A házat egy rokona örökölte, és ő figyelt fel arra, hogy a megszokott ajtótámasz furcsán könnyű egy ekkora kőhöz, a fény felé tartva pedig áttetsző. Gyanakodni kezdett, majd eladta a darabot a román államnak.
A vizsgálatra a lengyelországi Krakkóba küldték, a Krakkói Történeti Múzeum szakemberei hitelesítették. Megállapították, hogy valódi borostyánról van szó, a koráról pedig azt, hogy 38,5 és 70 millió év közötti. A darabot Romániában nemzeti kincsnek nyilvánították.
A borostyán megkövesedett fagyanta. Évmilliókkal ezelőtti tűlevelű erdők fái termelték, a gyanta a talajba, majd üledékbe került, és lassan megszilárdult. A Buzău környéki változatot romanitnak (németül rumänit) hívják, és sötétvörös, barna, néha szinte fekete színéről ismerhető fel. A nevet Oscar Helm adta neki, hogy elkülönítse a többi borostyántípustól. Egyes vizsgálatok szerint a romanit valójában hőhatásnak kitett, átalakult balti típusú borostyán, ezért ilyen sötét.
Nagy tudományos érték, eladási ár nélkül
Az 1 millió eurós szám becslés, nem egy valós adásvétel ára. A múzeum igazgatója, Daniel Costache úgy fogalmazott, hogy a lelet tudományos és muzeológiai szempontból is nagy jelentőségű. A közlések szerint ez az egyik legnagyobb ép borostyándarab, amit valaha találtak, a múzeum azonban óvatos: hivatalosan nem állítja, hogy a világ legnagyobbja.
A belsejéről sem tudunk még sokat. Zárványvizsgálatot (megkövült rovarok, növényi részek keresését) eddig nem tettek közzé róla, pedig a borostyán értékét a tudomány számára gyakran éppen ezek adják.
Erdélyben már a bronzkorban hordták a borostyánt
A romanit nem újdonság a régészeknek. A román ROMANIT kutatási program kimutatta, hogy Buzău vidéki borostyánból készült gyöngyök már késő bronzkori leletekben is előfordulnak (Câmpina, Pietroasa Mică). A Kárpát-medence keleti peremén ennél jóval több borostyán került elő: Erdélyben, a Hunyad megyei Csoklovina-barlangban egymagában több mint 1400 darab késő bronzkori borostyántárgyat találtak. A kutatók szerint ugyanakkor a fő forrás végig a Balti-tenger vidéke maradt.
Ugyanezt mutatja egy friss magyar-lengyel vizsgálat is. A poznańi Adam Mickiewicz Egyetem és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete 52 magyarországi bronzkori lelőhely borostyánanyagát dolgozta fel, és a bevizsgált tizenkét lelőhely tárgyai mind balti eredetűnek bizonyultak. Azt is ellenőrizték, nem pótolták-e helyi gyantával a drága importot. Itthon ugyanis van saját fosszilis gyanta: az ajkait, amely az ajkai barnakőszén-telepekből került elő, és az Ajkai Bányászati Múzeum ásványgyűjteményében ma is látható.
Kapcsolódó cikkeink
A borostyánút Sopronon és Szombathelyen át vezetett
A római korban a balti borostyán az úgynevezett borostyánúton jutott le az Adriai-tenger partján fekvő Aquileiáig. A mai Magyarország területén ennek három fontos állomása volt: Scarbantia (Sopron), Savaria (Szombathely) és Salla (Zalalövő). Ha autóval mész a 86-os főúton a Rédics, Zalalövő, Szombathely szakaszon, gyakorlatilag a régi nyomvonalon haladsz. Az utat helyenként hét méter szélesre építették, mészkő- vagy bazaltlapokkal burkolták, és a rómaiak tartós építkezési módszereinek köszönhetően több szakasza máig kirajzolódik.
A Colți-i kőből jó tanulság marad a régi házak lakóinak is. Ha a nagyszülőktől maradt valami furcsa, a vártnál könnyebb, áttetsző vagy gyantaszerű kő a háznál, nem kell rögtön milliókra gondolni, de a legközelebbi múzeumban meg lehet mutatni egy szakembernek. A régiek egyébként sok mindent tettek az ajtó mellé szerencsének, a patkótól a különféle kövekig. A borostyánnal legalább az biztos, hogy hozott valamit.
